Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)

1978 / 3. szám - TUDOMÁNYOS FÓRUM - Új fejlemények az Európai közösségben

— ipar, kézműipar, szolgáltatások (kb. 40%); — infrastruktúra (kb. 55%); — hegyvidéki gazdálkodás (kb. 5%). Elmaradott déli területeire való tekintettel Olaszország kapta a legtöbb pénzt. Az 1975—1977-es években ez az összeg átszámítva 1,87 milliárd DM-et ért el. A második helyen Nagy-Britannia áll 1,3 milliárd DM-mel. Ha az átutalásokat a lakosság létszámára vonatkoztatjuk, akkor más sorrendet kapunk, melynek Írország áll az élén. Milyen eredményeket ért el a regionális alap? — Alapvetően ugyanaz a kritika érvényes itt is, mint a szociális alapra. Egyrészt az eszközráfordítás eleve kevés a kitűzött célok eléréséhez. Másrészt itt is fennáll az a probléma, hogy az eredmények lényegében a nemzeti közigazgatási struktúrák kezde­ményezésétől és teljesítőképességétől függenek. — Az intézkedések és magánvállalkozók beruházásainak előmozdítását célozzák. Javítják a támogatott egyéni tőke értékesítési feltételeit, azonban — amint a nemzeti szinten szerzett tapasztalatok bizonyítják — nem feltétlenül vezetnek munkahelyek lét­rehozására, illetve megtartására. — Az empirikus tapasztalatok — így pl. a munkanélküliség területi koncentráló­dásával, valamint a társadalmi termék elosztásával kapcsolatos vizsgálatok — azt mu­tatják, hogy a regionális különbségek nem csökkentek a regionális alap bevezetése óta. 4. Az „Európai Parlament” közvetlen megválasztása A polgári tömegtájékoztatási eszközök zajos propagandával ünnepelték az „Európa- tanácsnak”-nak azt a döntését, hogy 1978 tavaszán közvetlenül választják meg az „Európai Parlamentet”. A közvetlen választást az Európai Közösség demokratizálására tett jelentős lépésnek állították be. A közvetlen választás azt a célt szolgálja, hogy az „európai egység” gondolatát ismét eredményesen propagálják a lakosság körében. Bár hosszú taktikázás eredményeként az Európai Közösség valamennyi országának részvétele biztosítottnak látszott a választáson, az időpontot mégsem lehetett betartani, mert a brit alsóház nem tudott megegyezni a választás technikai lebonyolításában. Az Európai Közösség Miniszteri Tanácsa most az 1979-re kitűzött új időpont betar­tásán fáradozik. Megfigyelők véleménye szerint a választás időpontja 1979 tavaszára vagy esetleg őszére eshet. II. Az Európai Közösség külkapcsolatai 1. Az Európai Közösség tervezett kibővítése A földközi-tengeri térségben zajló politikai fejlemények hatására viszonylag rövid időn belül megindult a vita az Európai Közösség Dél-Európa irányában történő bővítéséről, bár még az Európai Közösség első kibővítésével járó illeszkedési folyamatok — erről a kibővítésről 10 éven keresztül vitáztak — sem zárultak le.

Next

/
Oldalképek
Tartalom