Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 3. szám - VITA - Nyilas Józzsef: A nemzetközi erőviszonyok és a világgazdasági kapcsolatok a hetvenes években
a kialakult magas tőkés piaci árak és új árarányok nem gazdaságos fejlesztésekre ösztönözhetnek, autarchiás tendenciákat éleszthetnek. Meg kell keresni a közgazdasági megoldását annak is, hogy a tagországok a napi gyakorlatban ne kényszerüljenek fő erőfeszítéseiket a tőkés piaccal összefüggő kereskedelmi és fizetésimérleg-problémákra összpontosítani. Ez szükségszerűen integrálódásuk fejlődésének rovására történne, előtérbe tolná a nemzeti érdekeket, táptalaja lehetne a nacionalizmusnak. Különösen fontos a tagországokban felmerülő gazdasági problémák közös, KGST- viszonylatban történő megoldásának szorgalmazása jelenleg és a közeli években, mivel a tőkés világgazdaság válsága más-más mértékben ugyan, de károsan hatott fejlődésükre. Az ilyen hatások csökkentésére hozott intézkedések — mindenekelőtt a csúszó árbázis — eredményeként még az új világpiaci árak szempontjából legkedvezőtlenebb export— import-struktúrával rendelkező országok is elkerülhették a változások lökésszerű érvényesülését. A bekövetkezett pénzügyi veszteségek azonban a nyolcvanas évekig erőteljesen nehezítik számos tagország fejlődését. A tagországok integrálódása jelentősen meggyorsult a Komplex Program kidolgozása óta. A hetvenes években a KGST fejlődésében új szakasz kezdődött: a korábbi, főleg a forgalmi szférán keresztül végbement együttműködési időszakot egyre több területen felváltja vagy kiegészíti az újratermelési folyamatoknak közvetlenül a termelésben, a kutatásban történő összefonódása, tehát egyre nagyobb súlyt kapnak a nemzetközi gazdasági integráció folyamatai. A KGST-országok között a termelési kooperáció fejlődött a leggyorsabban az utóbbi években. A kooperációs egyezmények értéke az 1973. évi 2,6 milliárd dollárról 1975-ben 5 milliárdra emelkedett. Kimagasló jelentőségűek a nyersanyag-, energia-, a gép- és az élelmiszerellátás szempontjából a KGST Tanácsának XXX. és XXXI. ülésén elfogadott célprogramok. A tagországok 1976— 1980 között mintegy 12 milliárd (1976-os értékű) dollárt ruháznak be közösen. A célprogramok eredményei azonban csak később, a nyolcvanas években érnek be, így jelenleg a szükségessé vált nagyarányú hazai és közös fejlesztéseknek a terhei jelentkeznek. A tagországok — összhangban a helsinki Záróokmány betűjével és szellemével — mindent megtettek és megtesznek a kölcsönös előnyös, diszkriminációk nélküli gazdasági kapcsolatok fejlesztéséért a nem szocialista országokkal, köztük a fejlett tőkés országokkal is. Nem rajtuk múlott, hogy e kapcsolatok sok területén e diszkriminációk még fennállnak, sőt a válság alatt különböző formákban tovább erősödtek. Emellett az ugrásszerűen megemelkedett tőkés világpiaci árak, a lecsökkent kereslet valamennyi tagország számára megnehezítette a tőkés import ellentételezését, ami az adósságállomány jelentős emelkedésével járt. Ugyanakkor részben objektív okok (pl. az időjárás) és a fejlesztés súlypontjainak áthelyezése következtében nem kis mértékben a tőkés válság hatására is, több szocialista országban a most folyó ötéves tervekben — Bulgária kivételével — csökken a nemzeti jövedelem növekedési üteme 1970—1975-höz képest. Noha az ütemcsökkenés a legtöbb tagországban nem lényeges, számítani kell arra, hogy ezekből az új jelenségekből a burzsoá körök igyekeznek tőkét kovácsolni a szocializmus ellen. Máris tapasztalható, hogy a fejlett tőkés országok propagandájában az Atlantii°3
