Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 3. szám - VITA - Nyilas Józzsef: A nemzetközi erőviszonyok és a világgazdasági kapcsolatok a hetvenes években
dig 1304 millióról 12 millióra csökkent.2 Az új, alkotmányjogilag független államok harcot kezdtek a gazdasági függetlenség kivívásáért, s a céljuk megvalósításáért a hatvanas évek közepe óta a legutóbbi időkig egységesen léptek fel. Az adott világpolitikai intézményi struktúrában a szocialista országok támogatásával a fejlődő országok e harcukban jelentős eredményeket értek el. A fejlett tőkés országcsoport ma még gazdaságilag nagyobb erőt képvisel a világ többi részénél. A világ bruttó össztermelésének mintegy 58%-át adja. A fejlett tőkés országcsoport gazdasági erejét, korábbi politikai súlyát igyekezett érvényesíteni a szocializmus előretörésével szemben. A világ legátfogóbb intézményrendszerében, az ENSZ-ben a hatvanas évek közepéig a szóban forgó országoknak az a törekvése gyakran volt eredményes, az utolsó évtizedben azonban e tendencia egyre inkább megfordult. A hatvanas években a szocialista országok sikerei, önzetlen segítségnyújtásuk a fejlődő országoknak, a neokolonializmus fokozódó lelepleződése, az USA elszigetelődése, a fejlődő országok erősödő harca tényleges függetlenségük kivívásáért jelentősen megváltoztatta a világ politikai erőviszonyait, s így azok jelenleg már távolról sem azonosak a világ gazdasági erőviszonyaival. A kis országok relatív súlya, manőverezési lehetősége megnőtt. Ez bizonyos vonatkozásokban enyhíti a fejlődő országok függését a fejlett tőkés országoktól, a tőkés világgazdaságban is gyengíti a tisztán „üzleti” kizsákmányoló jellegű kapcsolatok alapjait, és lehetővé tette jelentős, korábban elképzelhetetlen politikai sikerek elérését. Ilyen például az „új világgazdasági rendről” vagy az államok gazdasági jogairól és kötelességeiről hozott ENSZ-határozat. E sikerek alapján meggyorsult a természeti kincsek saját kézbe vétele, fokozódott a gazdasági függetlenségért folyó harc a fejlődő országokban. Az új világgazdasági, világpolitikai struktúrában jelentősen csökkent az 50—100 milliós népességű korábbi világhatalmak súlya. A világgazdaság új termelési, piaci nagyságrendjei, a világgazdaság és a világpolitika új erőviszonyai kialakulásával elvesztették korábbi autonóm döntési lehetőségeik jó részét mind gazdasági, mind politikai kérdésekben. Gazdaságaik függősége a világgazdaságtól nagymértékben megnőtt, s mind több területen számukra is szükségszerűvé vált az alkalmazkodás a világgazdasági, világpiaci folyamatokhoz. Ez különösen erőteljesen nyilvánult meg a nyersanyagok és főleg az energiahordozók árainak nagyarányú emelkedése, az „olajembargó” idején. A nemzetközi kommunista és munkásmozgalom megnövekedett erejéről tanúskodik, hogy a fejlett tőkés országokban a kommunista és munkáspártok tagjainak létszáma az 1939. évi 600 ezerről 1975-ig mintegy 2,8 millióra emelkedett. Létszámuknál is nagyobb mértékben megnőtt tömegbázisuk, amelynek alapján nagy fontosságú hatalmi tényezőkké is lettek, különösen egyes nyugat-európai országokban, így Olaszországban és Franciaországban. Az Egyesült Államok gazdaságilag nagymértékben megerősödve, az atombomba monopóliumával került ki a második világháborúból, gazdasági, politikai hatalma azonban szüntelenül hanyatlott a legutóbbi évekig. A többi fejlett tőkés ország — Anglia kivételével — viszont növelte súlyát a tőkés világgazdaságban. Az Egyesült Államok 94
