Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 1. szám - Sz. Kiss Csaba: Az Ausztrál külpolitika változásának fő iránya
üdvözölték a Szovjetuniónak azokat a lépéseit, amelyeket a nyugati hatalmakkal együtt tett az atomháború elkerülése, az atomfegyverkezés csökkentése érdekében. 1969-ben G. Freeth ausztrál külügyminiszter óvatosan üdvözölte a parlamentben L. I. Brezsnyevnek az ázsiai kollektív biztonság megteremtésére vonatkozó javaslatát. Nyilatkozata nagy feltűnést keltett, mivel, mint azt az ellenzék vezetője megállapította, „a miniszter beszédének több bekezdésében tanúságot tett arról, hogy megérti Oroszország helyzetét Ázsiában és az Indiai-óceánon”.11 Freeth egyebek között kijelentette: „Az ausztrál kormány mindenkor üdvözli, ha lehetőség kínálkozik gyakorlati és konkrét tárgyalásokra a Szovjetunióval, mint bármely más állammal is. Elvben természetes, hogy egy olyan világhatalom, mint a Szovjetunió, arra törekedjék, hogy biztosítsa jelenlétét és nemzeti befolyását a világ olyan részein, mint az Indiai-óceán körzete.”12 A külügyminiszter kijelentései a kormánypártok realista, de kisebbségben levő köreinek véleményét tükrözték, és a miniszterelnök elhatárolta magát tőlük. Két hónappal később G. Freeth elvesztette parlamenti mandátumát, s így meg kellett válnia a miniszteri tárcától is. A szovjet—ausztrál kapcsolatok továbbra is stagnáltak. Az ALP üdvözölte a liberális kormánynak a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején az ázsiai országokhoz — mindenekelőtt Japánhoz és Indonéziához — való közeledés érdekében tett lépéseit, de nem tartotta azokat elegendőnek. A „függetlenség” mellett az ausztrál laboristák másik jelszava a „regionalizmus” volt. Az ALP vezetői az ausztrálokat olykor „ázsiaiaknak” léptetik elő, úgy beszélnek Ausztráliáról, mint amely „Ázsiában fekszik”. Az ország ázsiai szerepével, az ázsiai országok iránti elkötelezettségével stb. kapcsolatos canberrai politikai vitákban olykor több a szónokiasság, mint a tartalom. A kormány és az ellenzék a hetvenes években már verseng egymással, melyikük kívánja jobban vagy szolgálja eredményesebben az ázsiai szomszédokkal való megértést. Az ázsiai országok azonban, amelyeknek fejlettségi szintje, problémái, hagyományai gyökeresen különböznek az ausztrálokéitól, sokszor gyanakodva fogadják a heves „társulási”, „beleszólási” szándékot. Ausztrália „ázsiai profilja” továbbra sem meggyőző. Mint egy ausztrál szerző írja, „Ausztrália benne van környezetében anélkül, hogy teljesen része lenne annak”.13 A kapcsolatok szélességénél és mélységénél — Japánt leszámítva — egyelőre fontosabb az ausztrál szemlélet megváltozása: „Itt forradalmi változás történt az utóbbi három és fél évtized alatt. Olyan országból, mely tudatos erőfeszítést tett, hogy Ázsiát tisztes távolságban tartsa magától, Ausztrália olyan nemzet lett, amelyet eltölt az a tudat, hogy Ázsia jövője szélsőséges esetben «meghatározhatja» Ausztrália jövőjét, de legalábbis erőteljesen befolyásolja. Akár így, akár úgy, Ázsia központi jelentőségű.”14 Biztonságpolitikai változások A Nixon-doktrína világossá tette, hogy Ausztrália nem számíthat minden körülmények közöttkorlátlanamerikaitámogatásra.Ahetvenesévekelső felében az „előretolt védelem” amerikai koncepciója is módosult Ázsiában: a Dél-Vietnamból, majd Thaiföldről való kivonulással az Egyesült Államok fokozatosan csökkentette, majd megszüntette közvet3S
