Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 3. szám - Haraszti György: A világűrjog néhány időszerű kérdéséről
egyezmények nem határozták meg minden kétséget kizáróan a parti tenger maximális kiterjedését.1 Minden túlzás nélkül állítható, hogy a genfi tengerjogi egyezmények által kialakított rendszer összeomlásának egyik előidézője egyes államoknak az az intézkedése volt, amellyel a maguk számára különböző okokból 200 mérföldes parti tengert igényeltek. Legújabban annak a jelenségnek lehetünk tanúi, hogy az egyenlítői államok érvényesíteni próbálják szuverenitásukat az ún. geostacionárius pályára vonatkozólag, amely az Egyenlítő felett mintegy 35 800 km-es magasságban húzódik. A geostacionárius pálya lehetővé teszi, hogy az azon elhelyezkedő mesterséges bolygók a Földnek mindig ugyanazon pontja felett maradjanak. így különösen előnyös a rádió- és televíziós adások, a meteorológiai megfigyelések céljait szolgáló mesterséges bolygók elhelyezésére, valamint más feladatok tekintetében is. Az ezen a pályán elhelyezhető űrobjektumok száma természetesen véges. Azok az államok, amelyeknek területét az Egyenlítő érinti, szeretnék a maguk számára a pálya előnyeit kamatoztatni. A Nemzetközi Távközlési Egyesület 1977. évi genfi világkonferenciáján ezeknek az államoknak a többsége, éspedig 8 egyenlítői ország bejelentette, hogy érvényesíteni kívánja szuverenitási igényét a geostacionárius pályára, amelyet saját természeti kincseihez tartozónak tekint. Igényüket a konferencia zárójegyzőkönyvéhez fűzött nyilatkozatokban és egyéb benyújtott okmányokban rögzítették.2 A Nemzetközi Távközlési Egyesület konferenciáján részt vett államok jelentős része az egyenlítői államoknak ezt az igényét határozottan visszautasította. A konferencián a szocialista országok többsége, köztük a Magyar Népköztársaság is, a konferencia záróokmányainak aláírása alkalmával tett nyilatkozatban3 a geostacionárius pályával kapcsolatban egyes államok részéről elhangzott deklarációkra utalva hangsúlyozta, hogy a konferenciának e pálya használatával kapcsolatos határozatai teljes mértékben összhangban állnak a nemzetközi jog általánosan elfogadott elveivel és szabályaival, beleértve a nemzetközi távközlési egyezményt és az idevágó szabályzatokat is. Másik nyilatkozatukban4 a szocialista országok fenntartották maguknak azt a jogot, hogy amennyiben egyes országok nem tartanák tiszteletben a konferencia által hozott határozatokat, megtegyék a szükséges intézkedéseket távközlési szolgálataik rendes működésének biztosítása érdekében. Különböző tőkés országok is állást foglaltak az egyenlítői államok igényeivel szemben, érvelésük azonban főként azon alapult, hogy a konferencia napirendjén a geostacionárius pályával kapcsolatos kérdések nem szerepeltek, és így azok ott nem is tárgyalhatok. A probléma egyébként is összefügg a világűr elhatárolásával, és így az ENSZ világűrbizottsága, illetve annak két albizottsága hatáskörébe tartozik. Nyilván ez az érvelés is ösztönözte az egyenlítői államokat arra, hogy a szóban forgó kérdést felvessék az ENSZ űrjogi albizottságának 1977-ben New Yorkban megtartott 16. ülésszakán,6 a kérdés érdemi tárgyalására azonban ekkor nem került sor. Az albizottság 1978. évi genfi 17. ülésszakának napirendjére viszont már felvették ezt a kérdést, és meg is vitatták. Mire alapozzák az egyenlítői országok a geostacionárius pályára irányuló szuverenitási igényüket? A már említett nyolc állam® a Nemzetközi Távközlési Egyesület konferenciájának megnyitása előtt, az 1976. december 3-án aláírt bogotai nyilatkozat58
