Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 2. szám - KÖNYVEKRŐL - Szanakojev, S. P. - Kapcsenko, N. I.: A szocializmus külpolitikájának elméletéről
ezek is játszhatnak aktív szerepet a kölcsönhatáson belül, nem csak az alap. A valódi tudományosságot védve a szerzők több helyen, különböző példákon mutatják be, hogy a politika formai elemeire koncentráló művek, viták csak látszatra tudományosak, céljuk nemegyszer éppen az, hogy a lényegről, az osztálytartalomról eltereljék a figyelmet. Több neves burzsoá szerző (R. Áron, Reynolds és mások) így vagy úgy, de kizárják az objektív jelleget, a tudományosságot a politika területéről. Ilyen alapon nem születhetnek tudományos művek, bármennyire kidolgozott, fejlett is a módszertani apparátus. Ami a jövőkutatást, a társadalmi jelenségek prognosztizálását illeti, Szanakojev és Sap- csenko itt is a módszerek átvehetőségéről beszél, de a burzsoá bázison született eredmények tudományosságát — éppen osztályalapjuk, illetve ennek korlátái miatt — megkérdőjelzik. A könyv részletesen cáfolja azt a polgári nézetet, hogy a marxizmus—leninizmus nem írta le és nem elemezte a nemzetközi viszonyokat, s miszerint nincs marxista külpolitikaelmélet. Rámutatnak: a nemzetközi viszonyok éppúgy a társadalmi realitás részei, mint a belső viszonyok, s a marxizmus—leninizmus klasszikusai a társadalmi fejlődés általános problémáit kutatva olyan következtetésekre jutottak, melyek egyaránt vonatkoznak a belső és a nemzetközi társadalmi viszonyokra. A szerzők amellett bőségesen idézik Marx, Engels és Lenin nemzetközi vonatkozású megállapításait az éppen tárgyalt konkrét kérdések kapcsán. így jól érzékeltetik, hogy ma is ugyanannak a történelmi forradalmi folyamatnak a sodrában élünk, melynek elindításánál ott álltak a marxizmus—leninizmus klasszikusai, és hogy e hatalmas folyamat természete az eredet feltárása nélkül nem érhető. A könyv szembeszáll azokkal a nézetekkel is, amelyek a külpolitikát a történelmi személyiségek szuverén produkciójaként kezelik, s a szerzők fellépnek a nemzetközi politika „osztályokfeletti” megközelítése ellen is. Ugyanakkor elhatárolódnak minden leegyszerűsítéstől, ami legtöbbször a nemzeti, etnikai, történelmi, kulturális, földrajzi és egyéb tényezők lebecsülésében nyilvánul meg. Jól érzékelteti a könyv a proletár osztályharc nemzetközi dimenzióját, azt a már Marx és Engels műveiben feltárt törvényszerűséget, hogy a munka—tőke ellentét fokozatosan a nemzetközi életben is domináns tényezővé válik. E részekre főleg a történeti megközelítés a jellemző, s talán a mai elméleti viták, nézeteltérések akadályozták a szerzőket abban, hogy a mai viszonyok között is szemügyre vegyék a proletár osztályérdek eleve nemzetközi jellegéről szóló korai klasszikus megállapítások érvényességét. A proletariátus forradalmi mozgalmának nemzetköziségében eleve benne rejlik, illetve ebből fakad a szocialista külpolitika egy sor máig is ható alapelve. Lenin a szocialista forradalom elméletének kidolgozásával, az egyenlőtlen fejlődésre, a forradalom egy országban való győzelme lehetőségeire vonatkozó új megállapításával a szocialista külpolitika elméletének és gyakorlatának kereteit tovább bővítette. A Lenin munkásságát tárgyaló második fejezet részletesen elemzi azt a folyamatot, amelynek során a külpolitika az Októberi Forradalom győzelmével az osztályharc egyik legfontosabb frontjává válik, az osztályharc ezek után az állami politika formájában is megjelenik. Érdekes lett volna továbbvinni a gondolatot és kimutatni, hogyan hat ez a változás magára az osztályharcra, milyen új jelenségek alakulnak ki, s milyen ezek társadalmi hatása. A szocialista nemzetközi kapcsolatok kialakulásáról szóló fejezet a Szovjetunió alkotó népek forradalom utáni viszonyával is foglalkozik. Bemutatja azokat az államközi szerződéseket, amelyek a forradalom után, de még a Szovjetunió megalakulása előtt születtek, pl. Beloruszia és Oroszország között, vagy 1919 júniusában már öt szovjet köztársaság (orosz, ukrán, belorusz, lett és litván) között. Végigkísérjük a szocialista köztársaságok föderációjának unióvá való fejlődését és Oroszország különleges szerepét ebben a folyamatban. Ennek során születtek meg az első olyan nemzetközi okmányok, amelyeknek elvi alapja a proletár internacionalizmus. Olvashatjuk a Szovjetunió első nemzetközi akcióiról más szocialista vagy forradalmi rendszerek irányában (pl. Finnországi Munkás Köz124
