Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 1. szám - Szirtes I. János: Az NSZK nyugati politikája
érvényét veszíteni. Ma már az is elegendő, hogy Anglia és Franciaország valamiben nem tud megegyezni — ez az NSZK javára billenti a mérleget. Az NSZK nyugati politikáját a legutóbbi időkben általában az jellemzi, hogy „más államok érdekeivel szemben szükségessé vált az érdek új megfogalmazása, alkalmazása és átgondolása”.22 Ez a folyamat még nem zárult le. Nagyarányú bizonytalanság érezhető az USA-val és az EGK-val kapcsolatos területeken: ,,A transzatlanti együttműködés jelentőségének és szerepének meghatározásában az jelenti a legnagyobb nehézséget — állapítja meg a párizsi Atlanti Intézet helyettes igazgatója —, hogy sem Európának, sem pedig Amerikának nincs világos képe az alakuló nemzetközi rend természetéről és struktúrájáról, valamint arról a szerepről, amelyet be akarnak vagy be kell tölteniük. A világpolitika átmeneti időszakában vagyunk, és nem tudjuk, hogy az együttműködés, rivalizálás, hegemónia, integráció, konfliktus vagy béke biztosításának melyik formája és iránya kerül előtérbe.”23 Ez a helyzet tükröződik az NSZK nyugati politikájában is, amely az említett bizonytalanságok miatt nem olyan áttekinthető és logikus rendszer, mint a korábbi koncepció. A fő irányok, amelyekre rávilágítottunk, adottak, de megvalósításukhoz az NSZK a külpolitikai koncepció taktikai felülvizsgálásának kezdetén még nem rendelkezett kellő feltételekkel. Az ország korábbi steril hidegháborús külpolitikája ellentétben állt nemcsak a nemzetközi politika tendenciájával, de az imperializmus globális stratégiájával is. Az NSZK korábbi „germanocentrikussága”, vagyis a keleti politikának az absztrakt „Németország-politikával” való helyettesítése következtében az NSZK-nak Európa kétharmadával nem volt érdemi kapcsolata, sőt nyugati politikai szerepe is csökkenő tendenciát mutatott. Míg ugyanis a többi nyugati országok normalizálta kapcsolatait a szocialista országokkal és a kapitalizmus gyengülése folytán a nemzetközi osztályharc új formáját, az evolúciós koncepciót kezdte alkalmazni, addig az NSZK éppenséggel akadályozta és megkérdőjelezte ezt a politikát. A nemzetközi imperializmus ezért érdekelt volt abban, hogy az NSZK alkalmazkodjék az új koncepcióhoz, és ezt a változást szorgalmazó nyugatnémet körök is érezték: „Franciaország az USA-hoz hasonlóan érdekelt Európa megosztottságának megszüntetésében. Ehhez a fontos közös irányhoz kell a Szövetségi Köztársaság keleti politikájának alkalmazkodnia.”24 A keleti politikai koncepció taktikai felülvizsgálására és megváltoztatására, az „új keleti politikára” ezért elsősorban nyugati politikai okokból volt szükség. Az NSZK mindaddig nem tudta saját nyugati politikai elképzeléseit eredményesen képviselni, amíg a nemzetközi osztályharcban nem vállalt súlyának megfelelő vezető szerepet. Az „új keleti politikával” ez megteremtődött, és lezárult az NSZK nyugati politikájának második szakasza, mivel megteremtődtek a nyugatnémet politikai befolyás alapjai. Egyszersmind azonban a keleti politika helye és szerepe is módosult. A kezdetben nyugati politikai okokból szükségessé vált módosítás „túlnőtt” indítóokain. A keleti politika az NSZK külpolitikájában a nyugati politikához hasonló autonóm területté vált, amelyre már a kölcsönös függőség a jellemző. A nyugati politikához hasonlóan a szocialista országokhoz fűződő viszony is többdimenziós terület, és lehetővé teszi az NSZK nagyobb mozgásszabadságát nyugati relációban is. 28
