Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 2. szám - TUDOMÁNYOS FÓRUM - Tolnai László: A katonai enyhülés problémái Európában
területi épségét és meghatározták a kölcsönösen előnyös együttműködés irányait és formáit — lényegében megteremtődtek a politikai feltételei a katonai enyhülésnek. A katonai enyhülésre irányuló erőfeszítéseket alátámasztotta az a felismerés, hogy Európában, ahol a második világháborút követő évtizedben a katonai erőnek és eszközöknek hatalmas mennyisége halmozódott fel, a fegyveres konfliktusok kölcsönös pusztuláshoz vezethetnek, így a katonai enyhülés minden államnak különleges érdeke. Az eredmények azonban elmaradtak a várakozásoktól. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az európai biztonsági és együttműködési értekezlet Záróokmányát aláíró országok egy része, amelyek az enyhülést politikai, gazdasági, tudományos és kulturális téren bizonyos értelemben elfogadták, a tényleges katonai enyhülés célját nem tették magukévá, erre kölcsönösen elfogadható elképzeléseket nem dolgoztak ki. Mások elhatárolták magukat a nemzetközi enyhüléstől, a katonai enyhülés lehetőségeit pedig egyenesen tagadták. Az okokat vizsgálva mindenekelőtt a katonai tényező néhány sajátossága érdemel figyelmet, amely önmagában is hátráltatja a katonai enyhülés létrejöttét, az ahhoz szükséges feltételek kialakulását. Először: a katonai erő egyesek szemében ma még változatlanul a politika fontos eszköze, a biztonság és az érdekek megvalósításának végső és alapvető garanciája. Bár a kialakult erőviszonyok mellett és a modern fegyverek birtokában egyre nehezebb a katonai erőt a nemzetközi kapcsolatokban a politika eszközévé változtatni, az erőfeszítések folytatódnak korábbi szerepének helyreállítására. Egyes körök továbbra is arra törekszenek, hogy a fegyveres erő változatlanul készen álljon a közvetlen alkalmazásra, központi része maradjon a nemzetközi politikának, és puszta létével, mennyiségével, valamint felhasználásának lehetőségével hasson az események menetére. Másodszor: a katonai tényező — a maga komplex voltában — a tőkés államokban bizonyos autonómiát élvez, sajátos öntörvények alapján fejlődik. Független nemzeti, nemzetközi, vagy nemzetek feletti gazdasági bázissal rendelkezik, és olyan titkos, tisztán katonatechnikai oldalai is vannak, amelyek megítélésében a politikai vezetés kénytelen a katonai szakértők véleményére hagyatkozni. Ezzel magyarázható, hogy a tudományos és technikai fejlődés eredményeként létrejött új fegyvereket vagy fegyverrendszereket viszonylagos rövid idő alatt szolgálatba állítják, holott destabilizáló hatásuk nyilvánvaló. Harmadszor: a nemzetközi politikában számos megoldatlan kérdés van, amely újabb fegyverkezési gócok vagy övezetek kialakulását segíti elő. Mindez megnöveli az adott térségben a katonai tényező szerepét, ami általában is kedvezőtlen hatást gyakorolhat a katonai enyhülés menetére. A katonai tényezőknek ezek az általános sajátosságai lehetőséget nyújtanak bizonyos köröknek, hogy érvényesítsék sajátos érdekeiket. Ide tartoznak az egyes országok katonai-ipari komplexumai, a fegyvergyártás nemzeti és nemzetközi monopólumai, a különféle katonapolitikai koncepciók kidolgozásában érdekelt intézmények, a hadiipari kutatással foglalkozó tudományos körök, végül a hivatásos katonák, akik egzisztenciális okokból támogatják az enyhülés lefékezését. 78
