Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)

1978 / 2. szám - Hidasi Gábor: A jelenlegi kínai vezetés gazdaságfejlesztési és gazdaságpolitikai dilemmái

is. Ez utóbbi annál valószínűbb, mivel a falusi népi kommunákban jelenleg a mezőgazdasági tevékenység, ezen belül is a növénytermesztés jövedelmezősége a legalacsonyabb (helyenként még a tényleges ráfordítások sem térülnek meg), ami az ipari és egyéb irányú melléktevékenységek gyorsabb ütemű fejlesztésére serkenti a helyi vezetőket. Az utóbbi hónapokban különböző kínai sajtóanyagok és rádióadások olyan adatokat közöltek, amelyekből arra lehet következtetni, hogy egyes helyeken a falusi munkaerőnek alig fele foglalkozik csak közvetlen mezőgazdasági termelő tevékenységgel. Ez a munkaerő az adott technikai bázis mellett a növénytermelés színvonalának fenntartását sem képes biztosítani. Többek között ez a helyzet az indítéka a mezőgazdaság „alapvető gépesítését” célul tűző program meghirdetésének. Nyilvánvaló azonban, ilyen jellegű és méretű komplex feladatok nem oldhatók meg az „önerőre való támaszkodás” és „a mezőgazdaság tanuljon Tacsajtól” jelszavak hangoztatásával. A mező- gazdaság fejlesztése egyre jelentősebb központi támogatást igényel. A dilemma tehát itt is az, hogy feladják-e és egyáltalán feladhatják-e a maoista gazdaságfejlesztés és gazdaság- politika alapvető elveit, eddigi gyakorlatát a hadiipari fejlesztésre fordított eszközök lényeges csökkentése, azaz a nagyhatalmi hegemonista célok és törekvések mérséklése nélkül.

Az eddigi életszínvonal-politika bármilyen mértékű módosítása kapcsán az új vezetésnek egy sor problémára kell választ adnia. Melyik osztály vagy azon belül is mely rétegeket részesítsen előnyben? A termelékenységet, illetve a hatékonyságot ösztönözzék-e, vagy megelégedjenek egyelőre az intenzív munkára, azaz a nagyobb erőkifejtésre való serkentéssel? Milyen arányokat alakítsanak ki a két alapvető osztály s ezen belül a különböző termelési ágazatokban és munkaterületeken dolgozók bér- és jövedelmi színvonala között? A közvetlen juttatásokat vagy a béreket, illetve pénzjövedelmeket növeljék-e nagyobb mértékben? Honnan teremtsék meg a magasabb bérek árufedezetét? Hosszan lehetne még sorolni ilyen és hasonló kérdéseket, amelyek eldöntése nagyon alapos és körültekintő vizsgálatot és elemzést igényel. Megválaszolásukhoz az elmúlt másfél-két évtizedben elsorvasztott és elsekélyedett közgazdasági szemlélet és gondolkodásmód gyökeres megváltoztatása és minőségileg új színvonalra való emelése szükséges.

Végezetül az új vezetés gazdaságfejlesztési és gazdaságpolitikai dilemmái közül a külső segítség igénybevételének kérdésére kívánunk rámutatni. Az elmúlt évben e téren is a korábbi merev és elutasító álláspont fokozatos módosulásának lehettünk tanúi. A függetlenség és önállóság, valamint az „önerőre való támaszkodás” változatlan hangoztatása mellett egyre nagyobb teret kapott a külföldtől való tanulásnak és az élenjáró külföldi tapasztalatok átvételének hangsúlyozása, különösen ami a tudomány és a technika eredményeinek, valamint a tőkés vállalatok termelésszervezési tapasztalatainak átvételét illeti. Az új vezetés láthatóan folytatni akarja a modern technika és technológia 1972-ben megkezdett és a „négyek bandájának szabotázsa miatt” 1975-ben félbeszakadt tömeges importját a fejlett tőkés országokból, s a továbbiakban ezt a honvédelem korszerűsítéséhez szükséges technika és technológia nagyobb arányú behozatalával szeretné kiegészíteni. Ennek elősegítése érdekében pénzügyi vonalon további „könnyítéseket” és engedményeket tett a korábban képviselt — a külföldi hitelek igénvbevé54