Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)

1978 / 2. szám - Hidasi Gábor: A jelenlegi kínai vezetés gazdaságfejlesztési és gazdaságpolitikai dilemmái

Ezzel szemben a valóság az, hogy eddig minden élesebb politikai fordulat, a „Mao-Ce- tung-i irányvonal” minden újabb „győzelme” a kínai dolgozó tömegek anyagi és kulturális helyzetének rosszabbodásához, politikai és emberi jogainak további korlátozásához vezetett. Ez így volt az ún. „nagy ugrást” követően, a „nagy proletár kulturális forradalom” idején, sőt részben Lin Piao bukása után is. Nem véletlen tehát, hogy a kínai tömegek jelentős része most, a „négyek bandájának” eltávolítása után is szkeptikus a jövőt illetően, amelyre vonatkozóan a jelenlegi vezetés sem fukarkodik az ígéretekkel. A helyzet felismerését tükrözi az új vezetésen belül Teng Hsziao-pingnek az a jelszava, hogy „vessünk véget az üres fecsegésnek”. Érdekes megfigyelni, hogy ennek kapcsán egyre többször hivatkoznak a kínai sajtóban az elhunyt Csou En-laj miniszterelnökre, akit a kínai tömegek nem a szavak, hanem a tettek emberének tartottak. Nyilvánvaló, hogy a bizalom légkörének megteremtése — az ismert előzmények után — nem lesz könnyű feladat az új vezetés számára, már csak azért sem, mivel ez a légkör még az új vezetésen belül sem alakult ki, és kérdéses, hogy az adott személyi összetétel mellett egyáltalán kialakítható. Márpedig a bizalom — mind a vezetők, mind pedig a vezetettek között és körében — egyik nélkülözhetetlen, szubjektív tényezője a „nagy rend” sikeres megteremtésének.

III. Gazdaságfejlesztési és gazdaságpolitikai dilemmák a „nagy rend” megteremtése kapcsán

Az eddigiekekből kiviláglik, milyen bonyolult, nehéz és hosszan tartó, tudatos erőfeszítéseket igénylő feladatra vállalkoztak Kína új vezetői a „nagy rend” programjának meghirdetésével. A felgyülemlett problémák és ellentmondások nem oldhatók meg gyors, egyszeri intézkedések révén, fokozatos felszámolásukhoz viszont mindenekelőtt átgondolt és reális gazdaságfejlesztési és gazdaságpolitikai koncepcióra volna szükség, amely a helyreigazítás és a fejlesztés feladatait egyidejűleg és összehangoltan, lehetőleg a termelés és a fogyasztás visszafogása nélkül oldja meg. Közgazdasági kifejezéssel élve: dinamikus egyensúlyra vagy még inkább az egyensúly dinamikus megteremtésére volna szükség. Ez viszont nehezen képzelhető el az eddigi gazdasági fejlődés mélyreható és kritikus, illetve önkritikus elemzése és a fejlődés perspektíváinak reális felmérése nélkül. Minderre azonban az új kínai vezetés a legutóbbi időkig nemigen törekedett.

A múlttal való őszinte szembenézés és a jövő perspektíváinak reális számbavétele nem lehet vonzó a jelenlegi kínai vezetés számára a „nagy rend” megteremtésére irányuló erőfeszítéseik kapcsán. Sokkal több hibát, tévedést és kudarcot kellene beismerniük, mint amennyit eddig beismertek, és nemcsak az elmúlt tíz évvel és kizárólag a „négyekkel” vagy más, hivatalosan elítélt személyekkel kapcsolatban. Szembe kellene nézniük azzal is, hogy az ún. „négy modernizálás” többször meghirdetett programja sem reális, legalábbis ami a határidőt, az ezredfordulót illeti. Mindez azonban súlyos politikai és ideológiai következményekkel járna, amelyeket a jelenlegi vezetés az adott erőviszonyok és személyi összetétel mellett nem vállal. sl% első dilemma tehát: vállalko%51