Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 2. szám - Hidasi Gábor: A jelenlegi kínai vezetés gazdaságfejlesztési és gazdaságpolitikai dilemmái
II. A „nagy rend” megteremtésének gazdasági feltételrendszere A kínai népgazdaság jelenlegi állapota a két évtizeden át folytatott helytelen gazdaság- politikai, pontosabban: irreális gazdaságfejlesztési célok minden áron való, kíméletlen hajszolásának a következménye. A kínai vezetők nagyhatalmi vágyait és hegemonista törekvéseit tükröző ambiciózus gazdaságfejlesztési célok és az alapvetően továbbra is elmaradott kínai gazdaság reális fejlődési lehetőségei közötti szakadék az elmúlt évtizedekben többször is kalandor útrövidltési kísérletekre és voluntarista próbálkozásokra csábította a politikai és gazdasági vezetést. Ennek következtében súlyosan eltorzult az egész társadalmi-gazdasági fejlődés, a termelés és fogyasztás színvonala pedig nemegyszer jelentős mértékben visz- szaesett. A helyzetet még inkább súlyosbította, hogy a gazdaságpolitikai tévedések és hibák — mivel nagyobbrészt a maoista politikai doktrínákban gyökereztek — előbb- utóbb maguk is ideológiai köntöst öltöttek, és újabb doktrínákká merevedtek. így korrigálásukra csak későn, vontatottan és közvetlenül kerülhetett sor, meg-megújuló politikai és ideológiai harcok közepette. Mindezek következtében Kína gazdaságában olyan feszültségek, ellentmondások és szerkezeti aránytalanságok alakultak és éleződtek ki, amelyek fokozatos megszüntetése vagy akár lényeges csökkentése is csak hosszan tartó, céltudatos erőfeszítésekkel volna elérhető, akkor is, ha az eddigitől nagymértékben eltérő gazdaságfejlesztési koncepciót dolgoznának ki, hatályon kívül helyeznék a maoista doktrínákat. Tekintsük át röviden, melyek azok az alapvető problémák, legsúlyosabb feszültségek, ellentmondások és szerkezeti aránytalanságok, amelyeket a kínai vezetésnek feltétlenül figyelembe kell vennie — mint a korábbi időszak helytelen gazdaságpolitikájából származó „objektív adottságokat” — a hatékony rendteremtéshez, ahhoz, hogy a kínai gazdaság fejlődését kimozdítsa a hibás körből, és eltérítse a kialakult kényszerpályákról. Elsőként a kínai gazdaság — egyrészt modern, másrészt tradicionális termelésre elhatárolódott — duális szerkezetéből adódó feszültségeket, ellentmondásokat és aránytalanságokat említjük, mivel mindegyikük egész sor további ellentmondás és aránytalanság kialakulásához vezetett, és számos további feszültség forrásává vált. Eredetét tekintve a duális s%erke%et a társadalmi-gazdasági fejlődésben való elmaradottság és a félgyarmati múlt öröksége Kínában. Ám az, hogy a duális szerkezet ellentmondásait és aránytalanságait az elmúlt két évtized során nemcsak hogy nem sikerült lényegesen csökkenteni, hanem ellenkezőleg, további kiéleződésüknek lehettünk tanúi, nem törvényszerű jelenség, hanem a kínai gazdaságfejlesztés és gazdaságpolitika elkerülhetetlen következménye. A népgazdaság duális szerkezetének konzerválására és annak megfelelően a tradicionális és modern termelési szektorra vonatkozó fejlesztési és gazdálkodási politika éles megkülönböztetésére a kínai vezetésnek elsősorban azért volt szüksége, hogy maximalizálja a népgazdasági felhalmozásnak az állam által elvonható eszközeit, és elsősorban olyan ágazatok privilegizált fejlesztésére összpontosítsa, amelyeknek termelése a 48
