Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)

1978 / 2. szám - Hidasi Gábor: A jelenlegi kínai vezetés gazdaságfejlesztési és gazdaságpolitikai dilemmái

mos alapvető tételét, s így e program fokozatosan a maoizmustól eltérő jelleget ölthet. Ez azonban igen kockázatos vállalakozás olyan emberek számára, akiket több ízben is „revizionista elhajlókként” vagy „burzsoá úton járó ellenforradalmárokként” bélyegez­tek meg, s akiket Mao Ce-tung kifejezett utasítására távolítottak el a vezetésből. Ugyan­akkor többé-kevésbé világosan látják azt is, hogy a maoista doktrínáktól való eltávo­lodás és végső fokon az ezekkel való szembefordulás nélkül nem lehet Kínában igazi ren­det teremteni. Kérdés, hogy ennek ellenére lesz-e elég erejük és lehetőségük, hogy ezt a lépést a kellő időben megtegyék. A hadsereg vezetése elsősorban nem politikailag hanem szakmailag, illetve gaz­daságilag és műszakilag érdekelt a rendteremtés sikerében. Ez objektíve Teng Hsziao- ping és csoportja mögé sorakoztatja fel őket, néhány olyan katonai vezető kivételével, akik már régebben is Teng politikai ellenfelének számítottak. Kérdéses azonban, hogy a hadsereg vezetése testületileg támogathat-e egy többé-kevésbé „antimaoista” rendcsi- nálási programot, a hadsereg eszmei-politikai egységének, fegyelmének és moráljának veszélyeztetése nélkül. A. „nagy rend” megteremtésére irányuló program megvalósításának politikai feltételei tehát csak részben adottak. A hiányzó feltételek megteremtése egyfelől magának a rendcsinálási folyamatnak az előrehaladásától, másfelől, ami ezzel szorosan összefügg, a vezetésen belüli újabb erőviszony-eltolódások mértékétől és módjától is függ. Mindent figyelembe véve, legnagyobb valószínűséggel egy olyan folyamat lassú kibontakozása feltételezhető, amelynek során a politikai döntéseknél — az eddigi, jobbá­ra doktrinér szemlélet és ideológiai megközelítés helyett — egyre inkább a realisztikus szemléletmód és a gyakorlatiasabb hozzáállás fog érvényesülni, ami végeredményben az ideológiai kötöttségek és korlátozások fokozatos feloldódásához és háttérbe szorulásá­hoz, a társadalmi-gazdasági fejlődés objektív követelményeinek fokozottabb figyelembe­vételéhez vezethet. Egy ilyen lassú, evolúciós folyamat idővel lehetőséget nyújthat — a jelenleg kialakult politikai erőviszonyok és a fennálló hatalmi egyensúly drasztikus meg­változása, illetve felborulása nélkül is —• egy olyan pragmatikus és gazdaságcentrikus politikai irányvonal kialakítására és gyakorlati megvalósítására, amelyre vonatkozóan ed­dig csak félbeszakadt és elvetélt kísérletek történtek, mindenekelőtt Mao Ce-tung és az ortodox maoisták ellenállása miatt. Egy ilyen irányvonal kialakulása —- tekintettel a kínai nacionalizmusnak és a nagyhatalmi sovinizmusnak tradicionálisan is meglevő, a maoisták által pedig még jobban elmélyített gyökereire — természetesen nem jelentene automatikusan visszatérést a marxizmus—leninizmus eszmei-politikai platformjára, még abban az esetben sem, ha feladnák vagy nyíltan megtagadnák a maoista doktrína alap­vető tételeit. Az azonban bizonyosra vehető, hogy a társadalmi-gazdasági fejlődés kö­vetelményeivel és objektív törvényszerűségeivel nagyobb mértékben számoló politika ideológiai tekintetben is a marxizmushoz közelebb álló pozíciók felé vinné a kínai veze­tést. Az itt felvázolt politikai fejlődési folyamat természetesen nem a következő egy-két, hanem legjobb esetben is csak az 1980-as évek kínai politikai fejlődésének egyik, mond­hatnánk, optimális alternatívája. Hogy mi valósul meg belőle, azt csak jó néhány év múl­va állapíthatjuk meg. 47

Next

/
Oldalképek
Tartalom