Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)

1978 / 2. szám - Hidasi Gábor: A jelenlegi kínai vezetés gazdaságfejlesztési és gazdaságpolitikai dilemmái

is rendszeresen visszaéltek a hatalmi harcok kiéleződése során, nem kétséges, hogy a jelenlegi szakaszban központi célul kitűzött „nagy rend” megteremtésének egyik kulcskérdése: a tervszerű és hatékony termelőmunkához szükséges munkamorál, munka- fegyelem és munkaintenzitás helyreállítása és erősítése. A mostani vezetésnek ezzel egyidejűleg természetesen számos egyéb, nem kevésbé nehéz és bonyolult feladatot is meg kellene oldania. Hogy ezek közül csak a legfontosabbakat említsük:

— stabilizálni kell hatalmi pozícióját, azaz egyensúlyt kell teremteni az egymással rivalizáló, különböző politikai erők között;

— konszolidálni kell az ország gazdasági helyzetét, fejleszteni kell a termelést és egyensúlyt kell teremtenie az egyes ágazatok fejlesztési szükségletei, valamint a lakosság fogyasztási szükségletei között;

— az egész eddigi társadalmi-gazdasági fejlődés tapasztalatainak kritikus elemzésére támaszkodva, közép és hosszú távra szóló új fejlesztési politikát kell kidolgoznia s ezt ideológiai szempontból is meg kell alapoznia.

Látható tehát, hogy a „nagy rend” megteremtése a jelenlegi szakaszban valóban objektív követelmény az új kínai vezetés számára. Kérdés azonban, hogy ez a vezetés jelenlegi összetételében és az eddig kialakult politikai erőviszonyok alapján képes-e és egyáltalán alkalmas-e ilyen rendteremtésre, s az adott körülmények között országos mé- méretekben néhány éven belül megteremthetőek-e a „nagy rend” fokozatos kialakításának objektív és szubjektív feltételei. Az alábbiakban ezekre az alapvető kérdésekre próbálunk választ adni, néhány politikai és közgazdasági probléma és összefüggés megvilágításával és az ezekből adódó gazdaságfejlesztési és gazdaságpolitikai dilemmák és alternatívák felvázolásával.

I. A „nagy rend” megteremtésének politikai feltételrendszere

A kívülálló megfigyelők számára többé-kevésbé világos, hogy a Mao Ce-tung által inspirált és — „útmutatásai” nyomán — a „négyek bandája” által elég eredményesen megvalósított „nagy felfordulásból” a „nagy rend” irányába vivő legrövidebb utat a korábbi politikával való gyökeres szakítás, a Mao Ce-tung-i eszméktől és elvektől való elhatárolódás és mielőbbi eltávolodás révén lehetne legkönnyebben megtalálni. Erre az útra azonban a jelenlegi kínai vezetés — az adott belpolitikai erőviszonyok és az ezeket tükröző személyi összetétel mellett — több okból nem léphet:

1. Az új vezetés első embere, a „bölcs vezér”, azaz Hua elnök pozícióját Mao elnök végakarataként legitimizálta, a „nagy vezért” tekinti példaképének, és — eddigi megnyilatkozásai alapján — az ő nyomdokain kíván haladni. Egyelőre semmi oka sincs és semmi sem kényszeríti arra, hogy szembeforduljon korábbi tanítómesterével, sőt — éppen ellenkezőleg — ahhoz fűződik komoly érdeke, hogy Mao Ce-tung leghűségesebb tanítványának, legigazibb követőjének és az általa megkezdett ügy leghivatottabb és legkövetkezetesebb folytatójának szerepében tetszelegjen. Ezért nemigen várható tőle olyan új politika kialakítása, amely gyökeresen eltérne a régi politikától, túllépne a mao.

44