Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 2. szám - Inotai András: Az amerikai-nyugatnémet "speciális kapcsolatok" új elemei
USA Németország-politikájában az első világháborútól kezdve a gazdasági elem volt a meghatározó.12 1945 után rövid idő alatt a katonai és a politikai tényező vált döntővé, és ennek függvényében tartotta az Egyesült Államok fontosnak az NSZK gazdasági talpraállítását. 1973 után azonban újabb változás figyelhető meg: a gazdasági érdekek a két ország esetében egyre gyakrabban mutatnak eltéréseket. Igaz, gazdasági érdekkülönbségek a megelőző évtizedekben is adódtak. A devizakiegyenlítési egyezmények kidolgozásának időszakában egyes nyugatnémet érdekeket sikerült is kompromisszumos formában elfogadtatni az USA-val. Nyílt „gazdasági háborúra” azonban igen ritkán került sor. Az 1959-es széntúltermelésből adódó nehézségeket az amerikai tiltakozás ellenére bevezetett 10%-os nyugatnémet importvám, az EGK mezőgazdasági rendtartása következtében az amerikai termelőket ért veszteségeket pedig a GATT keretében kötött kompromisszum hidalta át. Az EGK erősödő mezőgazdasági protekcionizmusa — amellyel különben az NSZK sem értett egyet, de lényeges érdekei mégis e hátrány eltűrésére indították — már a hatvanas évek közepén olyan hangokat váltott ki az amerikai Kongresz- szusban, hogy az USA érdekeinek csorbításával erősödő NSZK-t az amerikai katonaság visszavonásának lehetőségével kell álláspontjának megváltoztatására bírni. E propagan- disztikus célzatú vélemény mögött azonban szinte mindig a „lecsapolás”, a „fizess többet” követelése található meg. Miután az USA EGK-ba irányuló mezőgazdasági exportja minden akadály ellenére 1964 és 1972 között 42%-kal bővült (miközben világméretekben csak 26%-kal), és számottevően hozzájárult az amerikai fizetési mérleg deficitjének csökkentéséhez (a mezőgazdasági kereskedelem az USA és az EGK viszonylatában 1973 —1975-ben több mint 11 milliárd dolláros amerikai többletet eredményezett), az agrárprotekcionizmus kérdése ideiglenesen háttérbe szorult. A kiteljesedő kelet-nyugati gazdasági kapcsolatok ugyanilyen sorsra juttatták az amerikai embargópolitikát is,amely- lyel 1964-ben még sikerült megakadályozni, hogy az NSZK acélcsöveket szállítson a Szovjetuniónak és acélművet építsen a Kínai Népköztársaságnak. Az 1973 és 1976 között ismét megerősödött dollár pedig háttérbe szorította az NSZK-nak az amerikai fizetési mérleg kiegyensúlyozására irányuló erőfeszítéseit. Úgy tűnik azonban, hogy a múlt epizódjellegű konfliktusait a következő években — az együttműködés általános szélesedésével párhuzamosan — jóval mélyebb nyomot hagyó ellentmondások váltják fel. Ezek közös jellemzője, hogy — bár a gazdaságban keletkeznek — messze túlnőnek a gazdasági szférán és befolyásolhatják a két ország politikai-katonai kapcsolatait is. További közös vonásuk, hogy valamennyi ellentmondás az adott területen hosz- szú évek alatt kialakult közös érdekeken nyugvó együttműködésből fejlődött ki. Mind az USA, mind az NSZK alapvetően érdekelt a tőkés rend megszilárdításában, illetve befolyásának kiterjesztésében. A tőkés gazdaság válsága és egyes tőkés országok viszonylagos lemaradása láttán az Egyesült Államok fogalmazta meg a legvilágosabban az együttműködés alapelveit. Eszerint a KGST és a Kínai Népköztársaság nélküli világexport 30%-át, a társadalmi termék több mint felét adó Egyesült Államok, Japán és az NSZK gazdaságpolitikájára hárul az a feladat, hogy a válságból kivezető utat megtalálja és a többi ország konjunkturális fellendülését lehetővé tegye (ez az ún. lokomotív33
