Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 2. szám - Puja Frigyes: Afrikai tapasztalatok
II. Az utóbbi évek afrikai eseményei feltétlenül mélyebb tanulmányozást igényelnek, és a végleges ítéletalkotás bizonyosan hosszabb időt vesz igénybe. Azonban szükséges az eddigi tapasztalatok összegezése, mert ezekből is levonhatók bizonyos következtetések. 1. A fejlődő országok csoportjában fokozódik a polarizáció. Vannak közöttük régi rendszerű, sőt szinte középkori viszonyok között élő országok, vannak olyanok, amelyekben kapitalista fejlődés bontakozott ki, egyesek a nem kapitalista fejlődés útjára tértek, mások pedig előbbre haladtak és a szocializmusra orientálódnak. A polarizáció a jövőben sem fog gyengülni. Egyik-másik haladó fejlődő országban persze lehetségesek negatív előjelű változások is — ezt nem lehet teljesen kizárni —, de szinte biztosra vehető, hogy újabb és újabb országok lépnek majd a szocialista orientáció útjára, különösen ha a jelenlegiek sikereket érnek el és megoldják népeik néhány égető problémáját. A szocialista orientáció útján haladó fekete-afrikai országok új színt jelentenek a fejlődő világban. A fejlődő országok felszabadulásának folyamata az ötvenes években vette kezdetét, de azóta — Kuba, Vietnam és Laosz kivételével — nem volt olyan fejlődő ország, amely a marxizmus—leninizmust választotta volna politikája vezérfonalául. Most egyes afrikai országok vezetői jutottak arra a következtetésre, hogy országuk, népük gondjait csak a marxizmus—leninizmus elveinek alkalmazásával lehet megoldani. A szerveződő marxista—leninista pártok, amelyeknek vezető szerepet szánnak az országok, a társadalmak életében, a mélyreható gazdasági, politikai és társadalmi reformok következetes végigvitele ugyancsak új jelenség. Mindennek óriási történelmi jelentősége van, mérföldkő ez az afrikai kontinens történetében. Nem meglepő, hogy a reakció ellene szegül ennek a fejlődésnek és az új rendszerek aláaknázásán mesterkedik. 2. Az imperialista körök nagyszabású elképzeléseket dolgoztak ki annak érdekében, hogy meggátolják Fekete-Afrikában a progresszív fejlődést. Módszereik felettébb változatosak és nem sajnálják az anyagi eszközöket sem. Egyes monopoltőkés csoportok továbbra is alkalmazzák a korbács és a mézesmadzag politikáját. Itt-ott segélyeket, kölcsönöket ajánlanak fel, természetesen csak bizonyos feltételek teljesítése ellenében. Másrészt gazdasági megszorításokat alkalmaznak, például a hitelek megvonását, az élelmiszer-szállítások megtagadását. Egyszóval megpróbálják gazdasági eszközökkel térdre kényszeríteni ezeket az országokat. Afrika szinte minden országában nagy figyelmet szentelnek a nagy nyugati országok politikájának, magatartásának. Szinte egyöntetűen az a véleményük, hogy az imperializmus most Afrikára veti szemét, igyekszik politikai és gazdasági tekintetben destabilizálni, megingatni a helyzetet, hogy azután egyenként döntse meg az egyes országok haladó rendszerét. Az afrikai országok népei elítélik ezt a magatartást. A szélsőséges imperialisták szítják a belső feszültséget is a szocialista orientációjú országokban. Mozgósítják helyi ügynökeiket, s attól sem riadnak vissza, hogy polgárháborúba taszítsák ezeket az országokat. Pénzelik a haladó országok kormá8
