Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)

1978 / 1. szám - Köpeczi Béla: Az európai kultúrális együttműködés történelmi tanulságairól

télye volt is, és bármennyi híve akadt is az értelmiség körében, nemeslelkű vállalkozása, megbukott, mert beleütközött azokba a reális társadalmi-politikai tendenciákba, amelyek szembeállították egymással az osztályokat és nemzeteket, illetve mert nem a haladás tényleges erőire támaszkodott. Példája arra figyelmeztet, hogy a kultúra önmagában nem változtathatja meg a világot, de segítheti a haladásért, a népek barátságáért, a békéért folytatott harcot, ha az ezért küzdő szervezett mozgalmakat támogatja.

Marx és Engels a Kommunista Kiáltványban a kapitalista fejlődésből kiindulva, a világkultúra kialakulását jósolták meg. ,,A régi helyi és nemzeti önellátás helyébe — írják — a nemzetek sokoldalú érintkezése, egymástól való sokrétű függése lép. És ez így van nemcsak az anyagi, hanem a szellemi termelésben is. Az egyes nemzetek szellemi termékei közkinccsé válnak. A nemzeti egyoldalúság és korlátoltság mindinkább lehetetlenné válik, és a sok nemzeti és helyi irodalomból világirodalom alakul ki.” A jóslás csak részben teljesült. Nagy nemzetek szellemi termékei valóban közkinccsé váltak, attól azonban távol vagyunk, hogy a nemzeti irodalmakból világirodalom alakult volna ki, illetve a nemzeti kultúrákból világkultúra. A nemzetek ellenállása a kapitalista világpiac nemzetköziségével szemben — részben épp a helyi-nemzeti kapitalista érdekek fennmaradása miatt — sokkal hatékonyabbnak bizonyult, mint ahogy azt több mint 100 esztendővel ezelőtt sejteni lehetett, bár az elmúlt 60 évben kétségkívül felerősödött a kapitalista világpiac egységesítő hatása a nagy multinacionális trösztök és az amerikai imperializmus szerepének növekedésével. A soknemzetiségű államok és a gyarmati birodalmak szétesése után nemzeti államok jöttek létre, mintegy bizonyítva azt, hogy ezt az általános fejlődési vonalat csak kivételes esetekben lehet elkerülni. A szocialista fejlődés útjára lépett országok is megtartották nemzeti jellegüket, mégha a szocialista nemzet sok szempontból másfajta ismérvekkel rendelkezik is, mint a polgári. A világra szóló nagy változást az Októberi Forradalom hozta azzal, hogy megteremtette egy új társadalmi formáció kialakulásának lehetőségét. A szocializmus azonban csak Oroszországban győzött, a fejlett kapitalista országokban a burzsoázia meg tudta tartani hatalmát, és a gyengébbekben — mint amilyen pl. Magyarország is volt — felhasználta a nemzeti ellentéteket, hogy megakadályozza a forradalmasodást. A kelet- és délkelet-európai országokban a Szovjetunió segítségével győzhetett 1945 után a szocializmus. Nyugat- és Közép-Euró- pában azonban a második világháború után is fennmaradt a kapitalista társadalmi rend az amerikai imperializmus támogatásával.

Ezek a nagy társadalmi-politikai folyamatok befolyásolták a kulturális fejlődést is. A Szovjetunióban és később a többi európai szocialista országban a lenini értelemben vett kulturális forradalom következményeképpen új tartalmú kultúra kezdett kibontakozni, amely kitűnt demokratikus jellegével. A munkások és parasztok művelődését akarta szolgálni, a nagy értékeket helyezte előtérbe, és végül, de nem utolsósorban az új társadalmi formáció megerősítését tűzte ki célul. A szocialista kultúra a dogmatikus hibák ellenére kezdettől fogva befogadta és terjesztette a múlt nagy értékeit, bármilyen országban születtek is. A válogatás szűkebb volt a mai polgári kultúra tekintetében, de ezt a szűkkeblűséget az elmúlt két évtizedben a szocialista kulturális politika korrigálta, fenntartva továbbra is azt az elvet, hogy az értéktelen, antihumanista, nyíltan szocializ13