Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 1. szám - TUDOMÁNYOS FÓRUM - Apunen, Osmo: Finnország külpolitikai vonala
A nemzetközi helyzet alakulásának tükrében az 1963-as évet Finnország külpolitikájában új szakasz kezdetének lehet tekinteni. Az ekkor kötött részleges a to mese mi-egyezmény a hatvanas évek enyhülési politikájának legfontosabb kiindulópontja volt. A Varsói Szerződés államainak 1966-ban tett javaslata az európai biztonsági és együttműködési értekezlet összehívására világosan mutatja az enyhülési politika meggyökeresedését. Már akkor megkezdődtek azok a nehéz tárgyalások, amelyek eredményeként 1968-ban sikerült elérni a jelentős előrelépést hozó atom- sorompó-egyezményt. Ugyanebben az évben a NATO-államok tárgyalásokat javasoltak az Európában állomásozó csapatok csökkentéséről. A hidegháború befejeződése és az enyhülés légkörében Finnország külpolitikai aktivitása is fokozódott. Az északi atomfegyvermentes övezetre vonatkozó kezdeményezés szorosan kapcsolódott az ún. Undén-tervbez, amely az atomfegyverekkel nem rendelkező országok klubjának megteremtésére irányult. Kekkonen javaslata ily módon széles körű nemzetközi mozgalom része lett, melynek célja az atomfegyverek elterjedésének megakadályozása. Finnország aktívan részt vett az európai biztonsági és együttműködési értekezlet összehívására irányuló tárgyalásokon is. Mikor a Varsói Szerződés tagállamainak, valamint a NATO-államoknak álláspontja kellőképpen közeledett, a finn kormány 1969-ben bejelentette készségét az értekezlet megrendezésére. A konferencia támogatására megindult nemzetközi mozgalomtól bátorítva, a finn kormány képviselői hozzáláttak azokhoz a bonyolult technikai és politikai előkészületekhez, amelyek eredményeként az európai biztonsági és együttműködési értekezlet előkészíts tanácskozásait 1972 végén meg lehetett kezdeni Helsinkiben, majd az értekezlet első szakaszára is sor kerülhetett a Finlandia-palotában 1973 júliusában. Az értekezlet második szakaszát Genfben tartották, majd a harmadik szakaszt Helsinkiben 1975 júliusában. E tárgyalásokkal párhuzamosan Bécsben megkezdődtek a fegyveres erők csökkentésével kapcsolatos tárgyalások. Finnország aktív részvétele a nemzetközi feszültség csökkentésére irányuló törekvésekben a maga módján kifejeződött abban is, hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió között a stratégiai fegyverek korlátozásáról folyó tárgyalások első fordulójára (SALT—I.) részben Helsinkiben került sor, 1969 — 1972 között. E sokoldalú regionális békepolitika mellett Finnország fejlesztette tevékenységét az Egyesült Nemzetek Szervezetében is. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjaként 1968 — 1970 között Finnország hozzájárult ennek a világszervezet békefenntartó tevékenysége szempontjából fontos szervnek a tevékenységéhez, és értékes tapasztalatokat szerzett. Max Jakobson finn diplomata jelölése az 1971-es főtitkárválasztáson nagyrészt Finnország ENSZ-politikájával magyarázható. A Biztonsági Tanács mellett a hetvenes években Finnország ENSZ-tevékeny- sége különösen a Gazdasági és Szociális Tanácsban (ECOSOC), valamint a leszerelés területén aktivizálódott. A világviszonylatban elismert, globális békepolitika összképéhez hozzátartozik a gyorsan növekvő fejlesztési együttműködés, amelynek Finnország a hatvanas évek második felétől egyre nagyobb figyelmet szentel. Különösen a hatvanas években igyekezett a fejlesztési együttműködést céltudatosan sokoldalú segélyként fokozni, egyrészt az ENSZ különféle szervei útján, másrészt az északi együttműködés csatornáin keresztül. Később a kétoldalú segélyek részaránya növekedett. Új elemként jelentkezett a fejlesztési együttműködési politikában a hetvenes években a nemzeti felszabadító mozgalmaknak nyújtott humanitárius segítség. A BEKS-egyezményt 1970-ben 20 évvel meghosszabbító határozat, valamint az északi minisztertanács és titkársága létrehozása tovább erősítette Finnország és szomszédai között a már megszilárdult kétoldalú kapcsolatokat. A Nyugat-Európához fűződő kétoldalú kapcsolataiban Finnország a hatvanas évek és hetvenes évek fordulóján aktív és kiegyensúlyozott békepolitikát folytatott. A második világháború után létrejött két Németországhoz fűződő kapcsolataiban Finnország az egyenlőségből és a nagyhatalmak közötti érdekellentéteken kívül maradás elvéből indult ki, és mindkét országgal kereskedelmi képviseletek szintjén tartotta a kapcsolatot. Amikor a német kérdés az ún. keleti egyezmények következtében megszűnt a nagy-
