Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1978 (5. évfolyam)
1978 / 1. szám - SZEMLE - Joó Rudolf: Harminc éves a magyar-román barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés
egyenlőségét az országban, és megvédte azokat a román nacionalizmus túlkapásaitól. A romániai magyar tömegek is egyre világosabban ismerték fel, hogy a két ország baráti közeledését a román néppel való együttműködés elmélyítésével lehet a legjobban elősegíteni. Nagy jelentőségű esemény volt a közel félmillió tagot számláló romániai Magyar Népi Szövetség 1945 májusában Kolozsváron megtartott első kongresszusa. A kongresszus záró nagygyűlésén megjelent Groza miniszterelnök is, és a kolozsvári Sporttéren összegyűlt hallgatósághoz magyar nyelven intézett szózatot: „Azért jöttem ide, hogy kibontsam a magyar—román együttműködés lobogóját. . . Törekvésünk a szomszéd népekkel való békés együttműködés, a testvéri együttdolgozás Románia és Magyarország között... Ha megszüntetjük a vámhatárt és az útlevélkényszert,... soha többé nem emelünk kínai falat a két nép, a két ország közé . . . Ügy érzem, hogy áthatva az új politikai elgondolástól Magyarország is meg fogja találni a legtökéletesebb szomszédság alapjait.” A fenti gondolatokat Groza miniszterelnök többször, más alkalommal is kifejtette. 1945őszénmagyarújságíróknak adott nyilatkozatában hangsúlyozta:,,Nemcsak a magyar, hanem a román nép sorsa is attól függ, hogy meg tudunk-e maradni őszinte barátként egymás mellett. . . Magyar kérdésben nem riadok vissza semmiféle lépéstől. Még olyantól sem, amelyet sokan radikálisnak tartanak,... én nem félek a közös vámterülettől, nem rettegek attól, hogy leomlanak a vámsorompók, és nem félek attól sem, hogy az emberek útlevél nélkül menjenek át tőlünk Magyarországra, vagy jöjjenek onnan túlról hozzánk ... Nem riadok vissza az útlevél teljes eltörlésétől, de nem riadok vissza egy államszövetségtől sem, amely az én felfogásom szerint Romániát és a román nemzetet éppúgy boldoggá tenné, mint Magyarországot és a magyarokat.” A vámunió gondolata még sokáig foglalkoztatta a két ország politikusait és a közvéleményt is. Révai József egy későbbi nyilatkozatában, amelyet a barátsági szerződés megkötését előkészítő tárgyalás után adott, azt mondotta: „a demokratikus szomszéd államokkal való szorosabb kapcsolatok kiépítésére törekszünk. A barátsági és kölcsönös segítségnyújtási egyezménnyel szorosabbra akarjuk fűzni a magyar—román gazdasági együttműködés szálait, de a két nép gazdasági együttműködésének nem lehet mindjárt vámunió a kezdete”. Romániában a felszabadulás után a demokratikus erők egyik fő törekvése a nemzetiségek jogainak biztosítása volt. Nemzetiségi Statútumot adtak ki, amelynek alapelvei kimondták a törvény előtti egyenlőséget, a szabad nyelvhasználat jogát a magán- és közéletben; azt, hogy a nemzetiség nem jelenthet hátrányt semmiféle területen, hogy a gyűlölet és megvetés hirdetését a törvény bünteti, hogy anyanyelvét minden polgárnak jogában áll használni és nemzetiségét mindenki maga állapítja meg. A rendelkezések előírták, hogy azokon a területeken, ahol a lakosság 30%-a nemzetiségi, a közigazgatási és bírósági hatóságok tisztviselőinek ismerniük kell a nemzetiség nyelvét, kötelesek az anyanyelven írt beadványokat elfogadni, a felet az anyanyelvén meghallgatni. A Groza-kormány megalakulása új szakaszt jelentett a romániai magyarság életében. Első intézkedései közé tartozott az ártatlanul internált magyarok kiszabadítása, a Nemzetiségi Statútum gyakorlati életbe való átültetése. A földreformrendelet a magyar 103
