Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1977 (4. évfolyam)

1977 / 1. szám - Puja Frigyes: Nemzeti és nemzetközi érdek a magyar külpolitikában

csak sajátosan befolyásolja külpolitikánkat. A Magyar Népköztársaságban a nemzeti jövedelemnek közel 45%-a realizálódik a külkereskedelemben. Ebből következik, hogy országunk rendkívül érzékeny a nemzetközi gazdaságban végbemenő folyamatokra, s külpolitikánkban a gazdasági kapcsolatokra az átlagosnál sokkal nagyobb figyelmet kell fordítanunk.

— A sajátos vonások egyik eredője, hogy népünknek — mint ahogyan más népeknek is — megvannak a maga nemzeti hagyományai, szokásai, történelmi kötődései, amelyek bizonyos mértékben tükröződnek hazánk külpolitikájában is. Magunkénak valljuk a Rákóczi-szabadságharc, az 1848-as polgári forradalom és szabadságharc, az 1919-es Tanácsköztársaság haladó hagyományait. Világos azonban, hogy semmiféle közösséget nem vállalunk a labancokkal, az 1848-as szabadságharc Habsburg-párti ellenfeleivel, a kiegyezés vagy a Horthy-fasizmus külpolitikájával.

— De másféle tradíciók is hathatnak. Magyarország és Ausztria például közel 400 éven át egy birodalom tagja volt; a magyarországi munkásmozgalom kialakulásában nagy szerepet játszott a német munkásmozgalom; a nyugat-európai szociáldemokráciával a magyar munkásmozgalomnak szoros kapcsolata volt. Világos, hogy e hagyományok pozitív oldalait ki lehet és ki is kell használni.

— Meg kell említenünk párt- és állami vezetésünk munkastílusát is, ami ugyancsak kölcsönöz bizonyos sajátos vonásokat külpolitikánknak. Külpolitikánkat is jellemzi az elvi szilárdság és a nagyfokú rugalmasság, a nyugodt, egyenletes tempó, a kérdések alapos tanulmányozása, a kapkodás nélküli kezdeményezések, a megfontolt, megalapozott előrehaladás.

Külpolitikánk sajátos jegyei számos területen és kérdésben megtalálhatók. Nézzünk meg néhányat ezek közül.

1. Külpolitikánk legfontosabb vonása, hogy a szocialista közösségen belül megkülönböztetett figyelmet szentel országunk és a Szovjetunió viszonyának. Felvethető, hogy a jó magyar—szovjet viszonyra való törekvésünk nem sajátos vonás, hiszen a szocialista közösség többi országa ugyancsak jó kapcsolatok kiépítésére törekszik a Szovjetunióval. Ez igaz. Ám az is igaz, hogy Magyarország és a Szovjetunió viszonya sajátos jegyeket is hordoz.

A magyar forradalmi munkásmozgalom kialakulása, a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltása összekapcsolódott az oroszországi forradalmi mozgalommal, a Nagy Októberi Szocialista Forradalommal. A százezer magyar internacionalista harca a szovjethatalom győzelméért, s az, hogy Magyarországon a világon másodikként győzött a szocialista forradalom, eltéphetetlen szálakkal kötötte össze a magyar és a szovjet kommunistákat.

1945-ben a Szovjetunió hadserege szabadította fel országunkat a hitleristák és a magyar fasiszták uralma alól, és ezzel lehetővé tette a magyar nép számára, hogy elinduljon a társadalmi felemelkedés útján. Fegyveres ereje eleve kilátástalanná tett minden imperialista intervenciós kísérletet, amelyet a kapitalizmus visszaállítása érdekében 1919- ben sikeresen alkalmaztak. A Szovjetunió pótolhatatlan segítséget nyújtott a lerombolt ország iparának és mezőgazdaságának helyreállításához, az új élet megindításához.

8