Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1977 (4. évfolyam)
1977 / 4. szám - TUDOMÁNYOS FÓRUM - Vlagyimir Kudrov: A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója és a két szemben álló társadalmi rendszer gazdasági versenye
A Szovjetunió Központi Statisztikai Hivatalának adatai szerint országunk nemzeti jövedelme 1913 és 1975 között 61-szeresére növekedett, az ipari termelés 131-szeresére, ezen belül a gépgyártás és a fémmegmunkálás 1449-szeresére, a vegyipar 772-szeresére, a népgazdaság összes ágazatai termelési állóalapjainak értéke 30-szorosára, az évi beruházások 100-szorosára emelkedtek.9 A szovjet gazdaság szerkezetének gyökeres megváltoztatása annak idején megkövetelte, hogy a termelési eszközök gyártását jelentősen nagyobb ütemben növeljék, mint a fogyasztási cikkekét. Az összes ipari termelési eszközök termelése ugyanezekben az években 311-szeresére, a fogyasztási cikkek gyártása 42-szeresére emelkedett. Végül az A csoport aránya az ipari termelés összvolumenében, ami 1913-ban csupán 15 százalék volt, 1975-re elérte a 74 százalékot.10 Az új társadalom anyagi-műszaki bázisának megteremtése hatalmas és gyorsan növekvő beruházásokat igényelt. A szovjethatalom éveiben az állami és szövetkezeti vállalatok és szervezetek összesen majdnem 1,4 trillió rubel értékű beruházást valósítottak meg (az 1969. januári költségvetési árakon számolva.) A párt gazdasági politikája már a helyreállítási időszakban jelentős mértékben az ország iparosítására irányult. 1926-ban, amikor gyakorlatilag helyreállították az 1913-as ipari termelés színvonalát, az A csoport termelése 13 százalékkal magasabb volt az 1913-as szintnél, míg a B csoport termelése ennek a szintnek a 90 százaléka volt. A beruházások volumene a helyreállítási időszakban nem volt nagy, mindössze 4,4 milliárd rubel (összehasonlító árakon). De már az első ötéves terv éveiben megteremtették a szocialista gazdaság alapját. A népgazdasági beruházások 8,8 milliárd tuberle rúgtak, az A és a B csoport növekedési ütemének kölcsönviszonyát az első csoport jelentős fölénye jellemezte. 1928 és 1932 között az A csoport termelése 173 százalékkal, a B csoporté pedig csak 56 százalékkal nőtt. 1932-ben az A csoport aránya elérte az 53,4 százalékot, s ennek megfelelően a B csoport részaránya 46,6 százalékra süllyedt. A második ötéves tervben, amelyet a párt XVII. kongresszusa (1934) fogadott el, először irányozták elő a B csoport termelésének fokozottabb növelését: az ipari össztermelés évi átlagos 16,5 százalékos növekedése mellett a B csoport növekedését 18,5 százalékra tűzték ki. Az agressziós fenyegetés fokozódása azonban nem tette lehetővé ennek a széles látókörű döntésnek a megvalósítását. Az ötéves tervidőszakban összesen majdnem 20 milliárd rubel volt a beruházások volumene, az A csoport részaránya 1937-ben 57,8 százalékra emelkedett.11 Mint helyesen írja Zalkind: „bár a második ötéves tervben az A csoport növekedési üteme gyorsabb volt, mint a B csoportban, mindazonáltal ez az ötéves terv úgy került be a szovjet gazdaság fejlődésének történetébe, mint olyan szakasz, amely megteremtette e csoportok kölcsönös arányú új minőségének kezdetét, fejlődési ütemeik fokozatos közelítésének alapját. Ez a folyamat az I. és a II. szektor kölcsön- viszonya optimalizálásának alapjává vált.”12 Az ezekben az években elért sikerek a fogyasztási cikkek termelésének fejlesztésében lehetővé tették az életszínvonal jelentős emelését, az első ötéves terv éveiben bevezetett jegyrendszer megszüntetését. A kiskereskedelmi áruforgalom több mint 2,1- szeresére emelkedett. 63
