Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1977 (4. évfolyam)
1977 / 4. szám - Balázs József: Az emberi jogok helye és szerepe az Egyesült Államok kormányzatának külpolitikájában
jogok kinyilvánítását és gyakorlását a társadalmi egyenlőséggel, amely tőkés viszonyok között objektíve megvalósíthatatlan. Az emberi jogok meghirdetése pillanatától kezdve ehhez a módszerhez folyamodik a tőkésosztály, ha politikai céljai megkövetelik. E témával kapcsolatban érdemes ismét Engelshez fordulni: „Az állam azonban, mihelyt önálló hatalommá vált a társadalommal szemben, csakhamar új ideológiát teremt. A hivatásos politikusoknál a közjog teoretikusainál és a magánjogászoknál ugyanis még inkább veszendőbe megy a gazdasági tényekkel való összefüggés. Mivel a gazdasági tényeknek minden egyes esetben jogi indítóokok formáját kell ölteniök, hogy törvény formájában lehessen őket szembesíteni, és mivel ennél természetesen tekintettel kell lenni a már érvényben levő egész jogrendszerre, azért úgy vélik, hogy a jogi forma minden és a gazdasági tartalom semmi. A közjogot és a magánjogot úgy kecelik, mintha önálló területek volnának, amelyeknek megvan a maguk független történelmi fejlődése, és amelyeket minden belső ellentmondás következetes kiirtásával önmagukban lehet és kell rendszeresen tárgyalni.’”1 (Kiemelés: B. ].) Az emberi jogok Carter- féle felfogására is igaz az az egyoldalú megközelítés, amelyet Engels a „jogi forma minden és a gazdasági tartalom semmi” kifejezéssel jellemez. Összegezve: a tőkés társadalmakban kialakult politikai folyamatok — a polgári demokratikus viszonyok között — legalább a jogegyenlőség deklarálását (sőt, a túlhangsúlyozását is) szükségessé teszik, de az alapvető társadalmi, gazdasági és politikai ellentmondásokat, egyenlőtlenségeket nem szüntetik meg. Ezeket csak a szocialista forradalom győzelme oldja meg. Az emberi jogok érvényesülésének és fejlődésének ez az igazi történelmi perspektívája. Az emberi jogok a Carter-kormányzat külpolitikájában A Carter-kormányzat eddigi bel- és külpolitikai tevékenységét értékelő amerikai — és általában a polgári — szakirodalom zöme abból indul ki, hogy Carter „vallásos és moralista” beállítottságú személyiség, és ezek a tulajdonságai befolyásolják politikáját, különösen a kelet—nyugati kapcsolatok vonatkozásában. A marxisták sohasem tagadták a személyiség szerepének fontosságát a történelemben, bár a társadalmi fejlődés döntő, meghatározó tényezőjének a népet tekintik. A Carter-kormányzat eddigi külpolitikai tevékenységét valóban motiválhatta Carter személyiségének „vallásos és moralista” töltése. De nem ez a meghatározó tényező. A politikában nem az az elsődleges, hogy milyen a politikus, s nem is az, hogy mit mond. Lenin, aki sohasem tagadta a politika és az erkölcs összefüggéseit, a következőképpen ítélte meg az egyéni becsületesség és a politikai tevékenység viszonyát: „Az a körülmény, hogy valaki őszintén és meggyőződéssel foglal el bizonyos társadalmi-politikai álláspontot, egyáltalán nem jelenti még azt, hogy ez az álláspont esetleg nem feltétlenül hamis.”8 „A politikában nem olyan fontos, ki védelmez közvetlenül bizonyos nézeteket. A fontos ag, kinek van hasgna egekből a négetek- ből.”9 (Kiemelés: B. J.) Ezt a lenini megközelítést egyértelműen vonatkoztatni lehet Carter politikai alkatának megítélésére és a Carter-kormányzat politikai tevékenységének egészére. 46
