Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1977 (4. évfolyam)

1977 / 1. szám - Békés Rezső: Belgrád előtt

érdemi találkozóra, vagy a hivatalos elnevezést használva: „a külügyminiszterek által kinevezett képviselők találkozójára”.

Figyelembe véve a belgrádi találkozóig hátralevő viszonylag rövid időt, érthető, hogy az aláíró államok kormányköreiben és társadalmi színterén is egyre intenzívebben folyik a Helsinki óta szerzett tapasztalatok átfogó értékelése, valamint az álláspontok kialakítása a „hogyan tovább” kérdésében.

Azt, hogy melyik állam hogyan és milyen elképzelésekkel készül Belgrádra, s milyen kérdéseknek kíván ott prioritást adni, sok körülmény határozza meg. Csak a legfontosabbakat említve:

— hogyan értékeli a Záróokmány létrejöttének történelmi okait és körülményeit;

— hogyan vélekedik a Helsinki óta végbement európai fejlődésről, ezen belül a Záróokmány végrehajtásáról;

— milyen fejlődési irányt és ütemet tart kívánatosnak és lehetségesnek az európai viszonyokban az elkövetkező években. Vegyük sorra ezeket a szempontokat!

a) Helsinki a nemzetközi politikai realizmus győzelme volt, és az elmúlt mintegy másfél esztendő tapasztalatai egyértelműen bizonyítják e realista kurzus megalapozottságát, életerejét, ellenállóképességét és a tömegek, a népek előtti népszerűségét. Egyes tőkés országok szélsőjobboldali, hidegháborús viszonyokat kedvelő erői arra számítottak, hogy Helsinki után, annak sajátos visszahatásaként „konzervatív hullám” alakul ki. Ezért saját országuk józan kormánykörei, realista nemzetközi vonalat képviselő pártjai, vezető politikusai ellen is sorozatos támadásokat indítottak a Záróokmány aláírása miatt. Ilyen kampányoknak voltunk például tanúi a Német Szövetségi Köztársaságban Strauss CSU-ja részéről a választási hadjáratban a kormánykoalíció és különösen a szociáldemokrata párt néhány vezető funkcionáriusával szemben. Az enyhülésellenes erők olyan benyomást igyekeztek kelteni országuk közvéleményében, hogy a helsinki eredmények nem az objektív európai helyzet realitásaira épültek, a kompromisz- szumos megoldások a „Nyugat hátrányára” történtek, s mindennek kormányuk megalkuvása vagy — legjobb esetben — diplomáciai ügyetlensége az oka. Amivel persze azt a hitet igyekeztek élesztgetni, hogy „kellően kemény” fellépés esetén a szocialista országokat néhány kérdésben visszakozásra lehet késztetni, vagyis a helsinki kompromisszumokat felül lehet vizsgálni és a tőkés országok előnyére lehet korrigálni.

Ez azonban merő vágyálom. A Záróokmány gránitkemény társadalmi, gazdasági, politikai, katonai — vagyis: történelmi — realitásokra épült. Önmagát is félrevezeti, másokat is megtéveszt, aki azt hiszi, hogy a szocialista országok befolyását az európai vagy a világhelyzet alakulására bármilyen módon csökkenteni lehet s a szocialista közösség rovására egyoldalú előnyökre lehet szert tenni.

b) Az EBEÉ óta végbement európai fejlődés jellemzőit, a Záróokmány hatását a fejlődésre s a végrehajtás tapasztalatait — eredményeit és lemaradásait — elemezve most, Belgrád előtt sok-sok részterületre vonatkozó, valamint összesítő mérleget is készítenek a részt vevő országok külügyi funkcionáriusai, politikai tényezői. Valljuk meg, ilyen mérleg készítése nem egyszerű. Mindenekelőtt azért, mert a helsinki Záróokmány az államok együttműködésének hosszú távú, évekre, esetleg évtizedekre szóló programja.