Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1977 (4. évfolyam)
1977 / 1. szám - Békés Rezső: Belgrád előtt
Képletesen szólva: a marathoni futóversenyen lényeges ugyan, hogy minden benevező ténylegesen el is induljon a távon, s tanújelét adja annak, hogy végig akarja küzdeni a versenyt, de az első szakasz részidejéből aligha lehet végleges, döntő következtetéseket levonni. Hasonlatunknál maradva aligha lehet tagadni, hogy Helsinki eredményeként új pezsgés keletkezett Európában. Korábban soha ennyi érintkezésre, magas szintű tanácskozásra, kölcsönös látogatásra, konzultációra és szimpozionra, kollokviumra és kongresszusra nem került sor, soha ennyi terv és javaslat nem született a részt vevő államok között, mint most, Helsinki nevében. Ilyen szempontból joggal mondhatjuk, hogy Európában a népek élete még biztonságosabb lett. Az enyhülés hívei büszkén mutathatnak a kezdeti eredményekre és ez együttműködés elmélyítését célzó nagyszabású tervekre. Talán elég itt röviden utalnunk a Szovjetunió által tett hármas javaslatra, amely magas szintű összeurópai tanácskozások megszervezését irányozza elő. Három olyan kérdésben javasolta a Szovjetunió egész Európa összefogását, amelyek közül mindegyik külön-külön is korszakos jelentőségű az itt élő népek jövője szempontjából. Az energetikai, a közlekedési-szállítási és a környezetvédelmi erőfeszítések összehangolása olyan vállalkozás lenne, melynek mindenki a győztese lehetne, s nem lennének vesztesei. Tudjuk, hogy más államok is készítenek, fontolgatnak hasznos terveket, elképzeléseket. S milyen kimeríthetetlen még a Záróokmány tárháza: a felsorolt együttműködési javaslatok, ajánlások száma több százra tehető. Lehetett volna gyorsabb is a fejlődés Helsinki óta? Valószínűleg igen. Az amerikai, a nyugatnémet választási kampány, a jobboldali erők támadásai, bizonyos tőkés kormánykörök ennek nyomán láthatóvá vált megingása, sőt egész egyszerűen a tapasztalatok és a kölcsönös bizalom hiánya ténylegesen szűkítette ennek lehetőségét. Sokan — így például a Záróokmány aláírásának egyéves évfordulóján megjelent cikkekben, nyilatkozatokban — azt hangoztatták, hogy „látványosabb eredményeket” vártak Helsinki után. Mi azonban úgy véljük, hogy Európának nem megalapozatlan „látványosságokra” van szüksége, hanem további reális, megfontolt, kölcsönösen elfogadható lépésekre. Ezért nem értjük azokat, akik „teljes csalódottságuknak” és az enyhüléssel kapcsolatos „kifáradásuknak” adnak kifejezést amiatt, mert az elmúlt másfél esztendőben még nem sikerült megegyezni a legbonyolultabb katonai — leszerelési, haderőcsökkentési — kérdésekben. S különösen indokolatlan, hogy elmarasztaló bírálataikat a szocialista országoknak címezik, amelyek ismételten pozitív javaslatokat tettek. Továbbra is valljuk, hogy a politikai enyhülést katonai enyhüléssel kell kiegészíteni. De semmiféle katonai enyhülés nem képzelhető el csupán egyoldalú lépésekkel, az egyik fél leszerelésével. A katonai biztonság kérdésében csak akkor lehet előrehaladás, ha a tervezett leszerelési, haderőcsökkentési intézkedések egyik fél biztonságának sem okoznak kárt — s egyik félnek sem biztosítanak egyoldalú előnyöket. cj A fentiekből világosan következik, hogy a részt vevő országok elképzelései az európai enyhülés távlataira, a helsinki Záróokmány jövőbeli végrehajtására jelentős eltéréseket mutatnak. A szocialista országok szerint megfontoltan, megalapozottan, következetesen tovább kell haladni az európai enyhülés és együttműködés útján, mindenkor 17
