Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 1. szám - SZEMLE - Madari Dániel: Az NSZK ellenzéki pártjainak (CDU, CSU) külpolitikai nézetei és tervei
Ugyanezt a gondolatot hangsúlyozta a Deutschland/unknak adott interjújában: „A keleti szerződéseket betartjuk, de az Alkotmánybíróság értelmezésében, amellyel a keletiek nem értenek egyet. Az nem a mi hibánk, hogy a szerződések fogalmazása kétértelmű, vagy ellentétes értelmezésre is lehetőséget ad.”25 A mannheimi kongresszuson a CDU-nak tett szemrehányások mellett Strauss kiemeli saját szerepét az Alkotmánybíróság döntésében: „Ott, ahol a német egység alapelveiről van szó, a német önrendelkezésről, több bátorságot és több önfenntartási akaratot kell mutatni, még a gyakran nem barátságos környezettel szemben is. Gondolják, hogy én boldog voltam, amikor mint magányos lovag, panaszt nyújtottam be az alapszerződés ellen Karlsruhéban, politikai létem téve kockára, és tapasztalhattam: a többség félreáll, mert túl nagy a kockázat. Ma pedig azt mondják, hogy ez az ítélet a mi német és keleti politikánkban a cselekvésünk és a kötelességeink Magna Chartája.”26 Strauss is foglalkozik a kelet—nyugati gazdasági kapcsolatok kérdésével. „Nem állítom, hogy egyáltalán nem kell kereskednünk a Kelettel, csak ezt nem szabad romantikus elképzelésekkel összekapcsolni és rejtett jóvátételt sem kell fizetni.”27 Romantikus elképzelésen Strauss nyílván a kereskedelem békét elősegítő szerepét érti. A beszéd más részében határozottabban és nyíltabban a keleti kereskedelem ellen foglal állást: „Számunkra Olaszország és az Egyesült Királyság egyes régióinak gazdasági meggyógyítása fontosabb, mint Szibéria feltárása.”28 f) A CSU Külügyi Bizottságának tudományos igényű munkái Straussnál is világosabban magyarázzák meg, milyen következtetéseket vonnak le az Alkotmánybíróság ítéletéből. Rupert Dirnecker tanulmányában ismerteti az Alkotmánybíróság ítéletét, amelynek lényege az, hogy a Német Birodalom jogfolytonossága létezik és ennek letéteményese az NSZK. Ezután hangsúlyozza, hogy az ítélet nemcsak az NSZK kormányát, hanem Nyugat-Berlin szenátusát is kötelezi, majd rámutat, hogy az ítélet tulajdonképpen Nyugat-Berlinen is túlmutat: „Igaz, hogy az ítélet elhárítja a jogilag továbbra is létező Német Birodalom határairól történő állásfoglalást. Azonban a Német Birodalom mint nemzetközi jogi alany további létezésének hangsúlyozása, valamint az Alkotmánybíróság korábbi ítéletgyakorlata a Német Birodalom határainak 1937. december 31-i állása javára arra enged következtetni, hogy nemzetközi jogilag az egykori német keleti területeket is Németország részének tekinti.”29 Az ellenzék keleti politikájának lényegét abban lehet meghatározni, hogy 1969 óta semmit sem változtatott irányvonalán. Az ellenzéki erők zöme nyíltan vagy leplezetten revansista álláspontot foglal el. A kelet—nyugati kapcsolatokat támogató erők elenyésző kisebbséget jelentenek. Az 1975 őszén megkötött lengyel—nyugatnémet szerződést CDU/CSU parlamenti frakciójából mindössze 12 képviselő támogatta (kereken 5%). A pártok tagságát tekintve, azaz a Junge Union ifjúsági rétegeit és a „Szociális Bizottság” munkás támogatóit figyelembe véve, a szerződést támogatók aránya nagyobb, álláspontjukat azonban nem érvényesíthetik. A kereskedelmi, gazdasági, tudományos kapcsolatokat kimondottan vagy alig leplezve a szocialista országok belügyeibe való beavatkozás lehetőségéhez kötik, vagy egyáltalán nem helyeslik. E kérdésben álláspontjuk negatívabb, mint 1969-ben. Ezt meggyő83
