Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 1. szám - SZEMLE - Madari Dániel: Az NSZK ellenzéki pártjainak (CDU, CSU) külpolitikai nézetei és tervei
leményt. Másrészt az SPD részére biztosított „szovjet választási támogatásról” szóló érvelése figyelemre méltó, összefügg a CDU/CSU-nak 1972-ben a Brandt-kormány ellen e kérdésben indított kampányával, és a következő választások alkalmával e választási támogatás folytatását feltételezi. A tanulmány mottója: „Szerződések és kereskedelmi megállapodások kötésénél nagyon óvatosnak kell lenni. Mindent nagyon gondosan megjegyeznek, amit a partner megígér, azután kényszerítik, hogy nem eléggé megfontoltan adott szavát betartsa. Saját ígéretüket viszont nem tartják be.” Ez a mottó Sigismund Freiherr zu Herberstein „Utazás a moszkovitákhoz” című, 1526-ban (ezerötszázhuszonhatban) írt művéből való és azt kívánja bizonyítani, hogy az SPD/FDP kormány által nem eléggé megfontoltan vállalt kötelezettségeket a Szovjetunió betartatja majd, saját ígéreteit nem. A poros idézet bizonyító erejének fokozására kijelenti: „a moszkvai kommunista vezetőket az ugyancsak kommunista kínaiak is új cároknak titulálják”.21 Grille ezután emlékeztet arra, hogy a keleti szerződésekkel az SPD/FDP kormány lemondott egész Németország képviseletének jogáról, amelyre pedig 1968. szeptember 25-én a szövetségi parlament közös határozatában kötelezettséget vállalt. (Az SPD és a CDU/CSU közös határozata volt, amelyet az FDP támogatott.) Grille ezután így folytatja: „A jogi pozíciókról történő lemondással még további olyan szovjet követelések is teljesültek, amelyek az 1954-es berlini külügyminiszteri konferencián hangzottak el: lemondás az atomfegyverről, az Odera—Neisse-határ elismerése nemcsak az NDK, hanem az NSZK részéről is, és általában a második világháború reális eredményeinek elismerése. Néhány követelés azonban még nem teljesült, amely a jövőben szerepet játszhat: Nyugat-Berlin átadása a Keletnek, az NSZK kilépése a NATO-ból és pénzügyi támogatás a keleti blokknak, elsősorban a Szovjetuniónak és az NDK-nak.”22 Grille „félig és egészen titkos” érintkezésekre utal a szovjet vezetők és az SPD vezetői között, és azt állítja, hogy a fenti engedményeket az SPD ellenszolgáltatásként ígérte a Szovjetuniónak közvetlen és közvetett választási támogatás fejében. Ezután arra céloz, hogy a még fennálló követelések teljesítését is megígéri majd az SPD az 1976-os választások alkalmával adandó támogatás ellenében. e) Strauss az 1974. május 4-i beszédében a keleti szerződések érvényességéről szólt: „Szeretnék egy félreértést azonnal tisztázni; megismételni azt, amit a szövetségi parlament előtt egyszer és a nyilvánosság előtt számtalanszor hangsúlyoztam. Egy CDU/CSU kormány is a következő alapmondat szerint fog cselekedni: Pacta sunt servanda. Sohasem szándékoztunk követni azokat a tanácsokat, amelyek így hangzottak: ha ismét a kormányon leszünk, ezeket a szerződéseket ünnepélyesen széttépjük és nem tartjuk magunkra nézve kötelezőnek.”23 Strauss morális tisztasággal és elvi magatartással indokolja álláspontját, néhány mondattal később azonban kiderül, hogy széttépés nélkül sem tartja a szerződéseket kötelezőnek: ,,. . .nemcsak jogunk, hanem kötelességünk ezeket a szerződéseket — ha kormányra kerülünk — úgy értelmezni, ahogy a szövetségi parlament 1972. május 17-i határozata és a Szövetségi Alkotmánybíróság ítéletének indoklása megfogalmazta”.24 Sz
