Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 1. szám - Palánkai Tibor: Nagy-Britannia az Európai Gazdasági Közösséghez való csatlakozás után
gazdaságban, amelyben a különböző erőközpontok között az erőviszonyoknak megfelelően várhatóan a jövőben is sor kerülhet a jövedelmek viszonylag számottevő újrafelosztására, az EGK-ból kilépő Nagy-Britannia még hátrányosabb helyzetben találhatja magát. Az EGK korábban is törekedett a tagországok nemzetközi tárgyalási pozícióinak kollektív erősítésére, a jövőben a növekvő jelentőségű ún. „globális tárgyalásokon” azt még inkább el lehetett várni. „Nagy-Britannia mint a Közösség tagja jelenleg erőteljesen beleszól a nemzetközi kereskedelmi tárgyalásokba és a nemzetközi monetáris reformmal kapcsolatos vitákba, amelyek közvetlenül meghatározzák jövőbeni prosperitásukat. Nagy-Britannia jelenleg abban a helyzetben van, hogy hozzájárulhat a közösségi és a szélesebb keretekben megformálódó létfontosságú energiapolitikai vitákhoz. Mindezek a lehetőségek megnövelik képességünket,hogy nemzeti gazdasági érdekeinket meg- védhessük és további biztosítékot nyújtanak számunkra a globális protekcionizmusra való lehetséges visszatéréssel szemben. Ha nekünk a Közösségen kívül saját lábunkon kellene megállnunk, könnyen abban a nem irigylésre méltó helyzetben találhatnánk magunkat, hogy sokkal kisebb hatékonyságú erővel kellene létfontosságú érdekeinket védelmezni.”13 A világgazdasági válság azt is demonstrálta, hogy az állammonopolista kapitalizmus második világháború után kiépített rendszere gazdaságpolitikai elveivel, intézményeivel és mechanizmusaival az újonnan felmerülő világproblémák megoldására egyre kevésbé alkalmas. Az új magatartási normák és az új intézmények kialakítása a kapitalizmus fenntartása szempontjából létfontosságúvá válik, s e tény felismerése a kiéleződött nemzeti monopoltőkés érdekellentétek ellenére a nemzetközi állammonopolista szabályozás új formáinak a kifejlesztésére kényszerít. Az EGK minden korlátja ellenére egy ilyen világgazdasági rendszerben növekvő szerepet játszhat mint a nemzetközi állammonopolista politika végrehajtója és egyik tényezője. A brit monopoltőke kívánatosnak tekintette ebben közvetlen részvételét. A népszavazást megelőző vitának ez is egyik fő érve volt. 1975-re tehát az EGK-ban való bennmaradás mindinkább a kisebbik rossz választásának az alternatívájává vált, s a közvélemény előtt a burásod propaganda is ilyen beállításra törekedett. A népszavazás eredményében ennek valószínűleg nem kis szerepe volt. A tömegtájékoztatási és propagandaeszközök túlnyomórészt az EGK mellett agitáltak. A magántársaságok az EGK melletti szervezeteknek jelentős összegű támogatást nyújtottak, a Közös Piac ellenzői ilyen szempontból lényegesen hátrányosabb helyzetben voltak. Ez a propaganda végig minden eszközt igyekezett kihasználni, egyebek között az ún. „Európa-eszme” hirdetésével nem kis sikerrel épített a brit munkásosztály és értelmiség széles rétegeinek ösztönös internacionalizmusára is. Megkönnyítette a helyzetét, hogy a Közös Piac ellenzői sem tudtak felsorakoztatni teljesen egyértelmű érveket álláspontjuk támogatására. A „nagy vita” különösen a népszavazást megelőző hónapok finisében egyre inkább elméleti jelleget öltött, különösen a Közös Piac ellenzői részéről a szuverenitásnak a vita központjába való állításával. Ez a vita a széles tömegek számára nagyrészt elvont és érthetetlen volt. A közös piaci bennmaradásra leadott „igen” szavazatok arra is visszavezethetők, hogy széles belső és külső politikai erők az ország tagsága mellett foglaltak állást. Mindhárom fő brit parlamenti párt vezetése a bennmaradás mellett kötelezte el magát, kormányra kerülése után a Közös Piac-pártiak a Munkáspárt vezetésén belül is fokozatosan többségbe kerültek. Az „újratárgyalások” lezárulásával, közvetlenül a népszavazás előtt a korábban semleges vagy a Közös Piacot mérsékelten bíráló tekintélyes jobboldali vezetők (Wilson, Callagan, Healey stb.) már határozottan az EGK-tagság mellett álltak ki. A vezető pártok álláspontjához igazodó közvéleményre ez nyilván nagy hatással volt. Számottevő szervezett ellenzéki erőt csak Nagy-Britannia Kommunista Pártja és a szak- szervezetek képviseltek, bár a tagság kérdésében a szakszervezetek sem voltak egysége55
