Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 3. szám - SZEMLE - Nyerges János: A IV. UNCTAD néhány politikai tanulsága
a nyugati szövetséges hatalmak kezdetben a Szovjetunió részvételével olyan nemzetközi gazdasági rend kidolgozásának szentelték figyelmüket, amely a szabad, akadálymentes kereskedelem fenntartása, sőt kiterjesztése mellett biztosíthatta volna a teljes foglalkoztatottságot is, elsősorban a fejlett tőkés országokban. Az ENSZ havannai konferenciáján kidolgozott alapokmány, az ún. havannai charta elsősorban ezeknek a célkitűzéseknek a foglalata, de tartalmaz rendelkezéseket a nyersanyag-megállapodásokra, a külföldi tőke- beruházásokra, a korlátozó jellegű üzleti gyakorlatra vonatkozólag, és néhány pontban foglalkozik a fejlődő országok kérdéseivel is. Mindezeknek az elveknek a gyakorlati megvalósítását szolgálta volna a nemzetközi kereskedelmi szervezet, amely azonban végül is nem született meg az USA kongresszusának ellenállása miatt. Helyette ideiglenes jellegű egyezményt kötött egymással kezdetben alig másfél tucat fejlett tőkés ország a vámokról és a kereskedelemről (GATT). A GATT működésével szoros kapcsolatban alakult meg a Nemzetközi Valuta Alap és a Világbank, hivatalos nevén a Nemzetközi Beruházási és Fejlesztési Bank. Mint várható volt, ezek az intézmények a szocialista és fejlődő országok nélkül hosszú ideig kizárólag a fejlett tőkés világ érdekeit szolgálták, és ezen országok „családi perpatvarainak” adtak keretet. Az új, univerzális nemzetközi kereskedelmi szervezet gondolatát az ötvenes évek derekán a Szovjetunió elevenítette fel. Ebben az összefüggésben az UNCTAD életre- hívása egyben az addigi intézményrendszer, az addigi szervezetek kritikáját jelentette, és komoly politikai kihívásnak lehetett tekinteni. (Szervezetekről, szerződésekről lévén szó, szükségesnek tartjuk felhívni a figyelmet a velük kapcsolatos fetisizmus veszélyeire. Az említett szerződések nem önmagunkban „jók” vagy „rosszak”. Az elmúlt években sokszor bírált vagy dicsért intézmények működéséért végső soron tagjaik, résztvevőik felelősek, mégpedig gazdasági erejük és politikai súlyuk arányában). Mit jelentene az új univerzális nemzetközi kereskedelmi szervezet? Annak az egyöntetű politikai akaratnak megtestesülését, hogy minden ország egyenjogú részvételével foglalkozzanak a világkereskedelemmel, az országok közötti gazdasági kapcsolatok egészével. Ilyen irányba mutatott az ENSZ közgyűlésének az UNCTAD-ot létrehozó, 1995/XIX. sz. határozata is. Az UNCTAD 12 éves gyakorlata azonban eltért ettől az elvtől. Az UNCTAD egyre inkább a fejlődő országok szervezetévé váltafejlődő országok igazgatása alatt, a fejlődő országok érdekében. Jellemző, hogy ezt a célt az amerikai delegáció fejtette ki elsőként éppen a Szovjetunió univerzalitást követelő javaslataival szemben 1963-ban, az UNCTAD megalapítását előkészítő konferencián. A tetszetős jelszó azonban elkerülhetetlenül zsákutcába vezet. A nairobi konferencia szemléletesen illusztrálta azt, amit A. N. Gardner, a nemzetközi gazdasági szervezetek reformjával megbízott ún. 25-ös ENSZ-bizottság amerikai raportőrje így fogalmazott meg: a fejlődő országok nem érhetnek el két dolgot egyszerre: nem tehetik az UNCTAD-ot saját nyomásuk eszközévé s ugyanakkor hatékony tárgyaló szervezetté. Az UNCTAD intézményi rendszerének kérdése Nairobiban azért is kapott nagyobb figyelmet, mint a korábbi konferenciákon, mert egybeesett az ENSZ gazdasági és szociális szervezeteinek reformmunkálataival. Az e célra létrehozott bizottság különös figyel98
