Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 3. szám - Berényi Pál: Francia polgári Európa-kutatás és a külpolitika
Michel Tatu11 — arra is rámutatnak, hogy az Egyesült Államoktól való jelenlegi függőség jóval túllépi a katonai kereteket, és valójában a nyugat-európai államok szorosabb összefogásának egyik fő akadályává vált. Az adott helyzet felmérésén és többnyire reális megítélésén túlmenően azonban a francia polgári politológia nem képes megfelelő választ adni a megoldásra vonatkozóan. Általában az ,,új atlantizmushoz”, az Egyesült Államokkal való „méltányosabb” együttműködéshez fűznek reményeket, s elutasítják a függőség felszámolásának ha nem is egy csapásra megvalósítható, de a francia kommunisták véleménye szerint legreálisabb útját: a katonai tömbök feloszlatását, a szembenálló haderők és fegyverzetek fokozatos csökkentését, az általános és teljes leszerelést. A francia baloldal, a kommunisták, a szocialisták és a baloldali radikálisok közös kormányprogramja ezt az utat javasolja Franciaországnak. Ennek szellemében mondta Georges Marchais, az FKP főtitkára: „A demokratikus Franciaország a nemzetközi enyhülés továbbfejlődésére támaszkodva a leszerelésen kíván munkálkodni, alá fogja írni a bizonyos fegyverek korlátozását előíró nemzetközi szerződéseket, el fogja utasítani a nukleáris ütőerőt, szigorúan szabályozni fogja a fegyverkereskedelmet, meg fogja sokszorozni a kollektív biztonságra és az általános, egyetemes és ellenőrzött leszerelésre irányuló kezdeményezéseket.”12 Francia részről manapság a „realitásokat figyelembe véve” elzárkóznak egy olyan nyugat-európai katonai integrációtól, amely az elképzelések szerint fokozatosan lehetővé tenné az Egyesült Államoktól való katonai függőség felszámolását. A hivatalos álláspont szerint a katonai integráció kérdése a politikai unió elvben 1980-ra kitűzött létrehozása után vizsgálható majd meg. Georges Pompidou mondta erről 1973. szeptember 27-i sajtóértekezletén : „Nem szabad a szekeret az ökrök elé fogni”. Ey módon előtűnik a nyugat-európai integrációval kapcsolatos francia politika egyik ellentmondása: mivel belátható ideig — és a tőkés világ ellentéteinek éleződése, valamint a fegyverrendszerek fejlődése miatt egyre kevésbé — nincsenek meg a feltételek ahhoz, hogy Nyugat-Európa saját erejéből oldja meg „védelmét”, Franciaország érdekelt marad az amerikai katonai támogatás és jelenlét fenntartásában, holott éppen ez alkotja a politikai unió, tovább menve az önálló nyugat-európai katonai integráció létrehozásának egyik legfőbb akadályát. A kör tehát bezárul. A francia külpolitikai szakértők két hipotézisből kiindulva keresik a „kör négyszögesítésének” lehetőségét. Az egyik verzió szerint tartóssá válik az Egyesült Államok katonai jelenléte Nyugat-Európában (amire egyes francia vélemények szerint az a tény is utal, hogy az USA csapatai kivonásának kérdését a kelet—nyugati tárgyalások alakulásától tette függővé), az ebből fakadó valamennyi politikai és gazdasági következménnyel együtt. A második feltevés szerint viszont lehetséges, hogy az Egyesült Államok akár belső (kongresszusi határozat), akár külső okok miatt (nemzetközi enyhülés, leszerelés, haderőcsökkentés) európai katonai elkötelezettségének radikális felszámolására vesz irányt. A két hipotézis valószínűsége tekintetében erősen megoszlanak a vélemények. A már idézett Hassner az utóbbi perspektívát csak hosszabb távon tartja reálisnak, és úgy véli, hogy az amerikai lépésre Nyugat-Európa differenciáltan reagálna, mégpedig attól 84
