Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 3. szám - Balázs József: A nemzetközi enyhülés néhány ideológiai kérdése Helsinki után
lyeztető környezeti ártalmak megszüntetése vagy legalább csökkentése, a kölcsönös előnyökön alapuló gazdasági, kereskedelmi, kulturális és tudományos együttműködés fejlesztése a világ összes országai között, függetlenül társadalmi berendezkedésüktől. Ezzel elvileg az enyhülés polgári hívei is egyetértenek. Amikor azonban gyakorlati intézkedéseket kell kidolgozni és megvalósítani az enyhülés jelene és jövője érdekében, akkor kiderül, hogy Helsinki értékelésében lényeges különbségek tapasztalhatók. Helsinki a nemzetközi feszültség enyhülésének eredménye, egyik fontos megjelenési formája és egyben továbbfejlődésének ösztönzője is. „A hidegháborútól, a két világ közötti robbanásveszélyes konfrontációtól a feszültség enyhítése felé végrehajtott átmenet mindenekelőtt a nemzetközi erőviszonyokban végbement változásokkal függött össze.”2 Egyes nyugati politológusok fejtegetéseiben az enyhülés mögött meghúzódó politikai érdekek torzítva jelennek meg. A termonukleáris háború elkerülését — ami nyilvánvalóan általános emberi érdek — úgy állítják be, mint a két legnagyobb nukleáris világhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok valamiféle sajátságos külön érdekét vagy még inkább összeesküvését a világ többi részével szemben, s az emberiség puszta létét fenyegető összecsapás elkerülésére irányuló együttműködésüket valamiféle közös világuralmi törekvésként jellemzik. E vélemények szerint az Európára vonatkoztatott ,,pax a- mericana”, „pax sovietica”, vagy a ,,kondomínium” békéje fenyegeti Európát. A Szovjetunió és a szocialista országok által folytatott enyhülési politika nem törekszik hegemóniára. Az erőszak, a diktátum szülte béke valóban nem felel meg sem az európai biztonság elvének, sem a világ népei érdekeinek, mert az így teremtett béke szükségszerűen háborúhoz vezet. A legújabb kori történelem — még pontosabban a kapitalizmus történelme — tele van ilyen példákkal. Igaz, hogy Helsinki még nem teremtette meg — Európában sem — a tartós és végleges békét, de fontos lépést jelent ezen az úton. Kinek az érdekét szolgálta ez a lépés ? „A hosszú tárgyalások eredményei olyanok, hogy nincs győztes és legyőzött, nyertes és vesztes. Ez a józan ész diadala. Mindenki nyert: a keleti és nyugati országok, a szocialista és a kapitalista államok, a szövetségekben tömörültek és a semlegesek, a kis és nagy államok népei egyaránt. Mindenki nyert, akinek drága bolygónk békéje és biztonsága”3 — hangzott el a megállapítás Helsinkiben a Záróokmány aláírása előtt néhány órával. Valójában tehát az egyetemes emberi érdekek érvényesültek Helsinkiben. A nemzetközi imperializmus profitszerzési és globálpolitikai érdekei természetesen nem esnek egybe az egyetemes emberi érdekekkel. A háborúk veszélyeztetik a népek életét és biztonságát, de hatalmas profitot és új befolyási övezeteket hoznak az imperialista tőkének. Ez eddig minden esetben így volt a modern kor történetében. A monopoltőkés érdekek eltérése az általános emberi érdekektől az osztályviszonyok — és szélesebben a termelési viszonyok — antagonizmusában, alapvetően gazdasági érdekellentétekben gyökerezik. Mint Engels írta, „egy adott társadalom gazdasági viszonyai mindenekelőtt érdekek képében jelentkeznek”.4 Az érdek szubjektumát, hordozóját — jelen esetben az imperialista tőkés köröket — a belső, objektív társadalmi körülmények és a külső, ugyancsak objektív viszonyok befolyásolják. Az így meghatározott érdek 66
