Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 2. szám - Somogyi Ferenc: Gazdasági egységtörekvések Nyugat-Afrikában
kisebb vagy nagyobb mértékű — függőségének „integrálása” önmagában nem hozhat lényeges változást a térség országainak helyzetében: lényeges szerkezeti változásokra van szükség az érintett nemzetgazdaságokban ahhoz, hogy az együttműködés valóban a tagországok nemzeti érdekeit szolgálja. — A külkereskedelmi forgalom hagyományos iránya azt eredményezte, hogy a termeléshez és értékesítéshez kapcsolódó infrastruktúra rendszere is ezekhez az irányokhoz igazodik; a szállítási és távközlési hálózat elsősorban az anyaországgal, illetve a térség hasonló gyarmati múlttal és háttérrel rendelkező országaival való kapcsolattartás igényeit elégíti ki. A helyzet javítása, a légi és tengeri szállítás fejlesztése, a közös útépítés, valamint a Londont és Párizst kiiktató közvetlen telefon- és telexhálózat kiépítése ügyében az érintett országok már tettek — egyelőre kevés eredménnyel járó — lépéseket. — Számottevő akadályozó tényező a térség országaiban általában érvényesülő gazdaságpolitikai koncepció, amely a munkaalkalmat teremtő és importot helyettesítő hazai ipart úgy védi, hogy a magas behozatali vámtételek egyúttal az állami költségvetés fontos bevételi forrásai is. (Az importvámok Szenegálban 51, Felső-Voltában 46, Maliban 41, Sierra Leonéban 40%-át adják az állami költségvetés bevételeinek.)15 Ebből következik, hogy a tagországok közötti kereskedelmi forgalomra vonatkozó vámtételek eltörlése jelentős bevételcsökkenést eredményez és ezzel szűkíti az állam anyagi-pénzügyi eszközeit. Az ebből eredő kedvezőtlen következményeket hivatott megakadályozni a lagosi szerződésnek az a rendelkezése, miszerint a tagállamok vámbevétel-csökkenésből származó veszteségeit — bizonyos mértékben — a közös alapból kompenzálják. •— A térség országainak pénzügyi rendszerei olyannyira különböznek, hogy a szerződés éppen ezen a területen irányozza elő a legalacsonyabb fokú integrálódást. A frankofon országok — az önálló, de nem konvertibilis nemzeti valutával rendelkező Guinea kivételével — a frankövezethez tartoznak. Az angol nyelvű országok — Libéria kivételével — a sterlingövezet tagjai, míg Libéria valutája az amerikai dollárhoz kötődik. Guinea-Bissau pedig portugál pénzt használ. A helyzetet bonyolítja, hogy az említett két nagyobb csoporton belül is alapvető különbségek vannak: a gambiai dalasi alapja az angol font, a nigériai naira konvertibilissá tételét komolyan fontolgatják az illetékesek, míg az adósságok miatt több alkalommal leértékelt ghánai cedit külföldön sehol sem fogadják el. A gazdaságilag gyenge Sierra Leone-i leone konvertibilitásának fenntartását viszont az indokolja, hogy ellenkező esetben még a jelenlegihez viszonyítva is többszörösére nőne a gyémánt kicsempészése az országból. A frankövezet viszonylag egységes, csupán az egyszer már kilépett Mali nemzeti valutája mutat bizonyos eltérést. A francia frankhoz való szoros kötődés biztosítja a nyugat-afrikai országokban használt CFA-frank állandó paritását és átválthatóságát. Ez az a gazdasági előny, amit a frankofon országok nem adnának fel az ECOWAS pénzügyi uniója kedvéért. — Az ECOWAS-szerződést aláíró országok között jelentős különbségek vannak a terület nagyságát, a lakosság számát, valamint a gazdasági fejlettség szintjét illetően. Az ebből következő eltérő gazdasági lehetőségek (ásványi kincsek, belső piac, gazdasági potenciál stb.) részben meg is határozzák az illető országnak a gazdasági közösségen be77
