Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 2. szám - Somogyi Ferenc: Gazdasági egységtörekvések Nyugat-Afrikában
nyugat-afrikai pozícióinak erősítése. Ez közvetve hozzájárult azoknak az akadályoknak a fokozatos elhárításához, amelyek a térség anglofon és frankofon országai között — alapvetően más okok miatt — megindult együttműködési folyamatot fékezték. Más vonatkozásban éppen a fejlődő ACP- (afrikai, karib-tengeri és csendes-óceáni) országoknak az Európai Gazdasági Közösséggel a két országcsoport közötti gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok újraszabályozásáról folytatott tárgyalásai jelentették a fejlődő országok konkrét együttműködésének egyik jelentős próbáját. A tárgyalássorozat eredményeként aláírt loméi konvenció ugyan nem teremtett minőségileg új viszonyt az EGK és a nyugat-afrikai országok között, és továbbra is lehetőséget biztosít a fejlett nyugateurópai országoknak a neokolonialista jellegű kapcsolatok fenntartására, de bebizonyította, hogy a közös, koordinált fellépés lehetővé teszi a fejlődő országok álláspontjának érvényesítését fontos kérdésekben is. Ez volt az első eset, hogy Nyugat-Afrika angol és francia nyelvű országai egységesen léptek fel a nemzetközi gazdasági együttműködés porondján, bár az igazsághoz tartozik az is, hogy ez az egység még sok esetben törékenynek bizonyult. A nyugat-afrikai integrációs törekvések szempontjából nagy jelentőségű, hogy míg a frankofon országok közös piaci társult tagságát szabályozó korábbi szerződés, a yaoundei egyezmény rendelkezései kifejezetten akadályozták a társult tagok közvetlen, egymás közti kapcsolatait és még inkább az EGK-val társult viszonyban nem álló országokkal való együttműködését, addig a loméi konvenció már nem tartalmaz ilyen korlátozásokat. A hagyományos nyugat-afrikai kapcsolatokkal (Libériától eltekintve) nem rendelkező amerikai, illetve nyugatnémet és japán tőkés körök helyeselték — bár aktívan nem támogatták — az ECOWAS megalakítását. Arra számítottak, hogy az egységes nyugat-afrikai piac megteremtésével és a szervezet alapokmánya által a vegyes vállalatoknak biztosított lehetőségek kihasználásával a korábbinál szabadabban tevékenykedhetnek majd olyan területeken is, ahol korábban a francia, illetve kisebb mértékben az angol tőke egyoldalú előnyöket élvezett. Összegezésként tehát egyértelműen leszögezhetjük, hogy a hagyományos kapcsolatok bizonyos módosulása, lazulása nem jelenti a külföldi tőke szerepének csökkenését általában. A fejlődő világban is egyre jelentősebb szerephez jutó multinacionális vállalatok tevékenysége is csak szűk mozgásteret enged ezeknek az országoknak, bár az új körülmények között nagyobb hangsúlyt kap egymás közti együttműködésük kérdése. Az integrálódási folyamat jellegét azonban csak annak konkrét tartalma határozhatja meg, az, hogy a térség országainak együttműködésében alapvetően az antiimperialista, a gazdasági függetlenség megteremtésére vagy megszilárdítására irányuló törekvések, vagy pedig a — főként a multinacionális vállalatok által képviselt — külföldi tőke érdekei érvényesülnek. 66
