Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 2. szám - Somogyi Ferenc: Gazdasági egységtörekvések Nyugat-Afrikában
A nyugat-afrikai országok álláspontjának alakulása A térség angol nyelvű országai szinte kezdettől fogva egyértelműen — természetesen országonként és időszakonként eltérő aktivitással — támogatták az átfogó regionális gazdasági együttműködést. A különféle konkrét indítékok által motivált törekvés közös alapját a nigériai rádió egy 1972. májusi kommentárja így fogalmazta meg: „az afrikai gazdasági fejlődés logikája megmutatta, hogy a gazdasági csoportosulásokba tömörülő kisebb államok több előnyt élveznek, mint azok, amelyek elkülönülnek”.8 Gyakorlatilag ugyanezt az álláspontot képviselte Guinea is, amely a Franciaországnak mondott „nem” után a többi volt francia gyarmattól függetlenül foglalt állást az ország fejlődését érintő kérdésekben. Ezzel szemben a francia befolyás alatt álló nyugat-afrikai országok sokáig fenntartásokat hangoztattak, és hangoztatnak ma is az angol és francia nyelvű országokat egyaránt tömörítő gazdasági közösség realitását és célszerűségét illetően. Mindenekelőtt Szenegál és Elefántcsontpart — és nem utolsósorban Franciaország — hatására azt az álláspontot képviselték, hogy a nyugat-afrikai integrálódásnak két szakaszban kell megvalósulnia: az első periódusban meg kell erősíteni a frankofon közösséget, a következő lépésben viszont az egész afrikai atlanti partra ki kell terjeszteni az együttműködést. Senghor szenegáli elnök úgy fogalmazott, hogy az ECOWAS túl sok, ha a nyugat-afrikai gazdasági együttműködés első lépésének szánják, és túl kevés, ha végcélnak tekintik. Az álláspontot a francia nyelvű országoknak Nigéria egyeduralmától való félelme magyarázza. A Mauritániától Zaire-ig, sőt esetleg Angoláig terjedő együttműködési övezet szorgalmazásának legfőbb célja az, hogy a Nigéria által javasolt ösz- szetételű közösség helyett újabb, jelentős gazdasági súllyal rendelkező országok (Zaire, Gabon, Angola) bevonásával olyan szervezetet hozzanak létre, melyben ezek az országok mintegy ellensúlyoznák Nigéria gazdasági fölényét. Erre a fekete-afrikai vezető szerepért Nigériával politikai téren is versengő, jelenleg inkább a frankofon országok felé hajló Zaire-t tartják különösen alkalmasnak. A régió francia nyelvű országainak többsége korábban azt a nézetet képviselte, hogy fokozatosan, az együttműködés alacsonyabb rendű formáinak megvalósításával kell az integráció szervezeti kereteit bővíteni. A CEAO megalakulását követően ez konkrétan úgy fogalmazódott meg, hogy a kívül maradt — többségében angol nyelvű — országoknak az eredetileg tisztán frankofon szervezethez kell csatlakozniuk az együttműködés fokozatos fejlesztésének elvei alapján. Azzal érveltek, hogy a Nigéria és Togo által tárgyalási alapnak szánt elképzelések (teljes vámunió a belső vámok fokozatos megszüntetésével, közös együttműködési és fejlesztési alapok, gyorsított ütemű integráció stb.) túl radikálisak, és megvalósításuk sok nehézségbe ütközne. A frankofon országok álláspontja, melyet egyébként maguk sem képviseltek egyforma következetességgel, csak késleltette, de megakadályozni nem tudta a nigériai elgondolások alapján szerveződő gazdasági együttműködést. Ebben nagy szerepe volt a nemzetközi helyzetben, és ezen belül Nyugat-Afrikában bekövetkezett, az integráció szempontjából kedvező irányú, jelzett változásoknak. Mindennél fontosabb volt azonban, 67
