Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 1. szám - Kozma Ferenc: A világgazdasági rend megújításának lehetőségeiről
Az „új gazdasági rend” tervezete tehát tulajdonképpen a fejlődő világ első, nem^etkösj fórumokon fölvetett összefüggő stratégiai elképzelése a tőkés világpiac mechanizmusainak, valamint a nemzetközi gazdasági intézményrendszernek olyan jellegű reformjáról, amely nem érinti ugyan azok alapvető vonásait, de kedvező feltételeket teremt a tőkéknek és jövedelmeknek a fejlődő országok számára kedvezőbb átcsoportosítására. 3. Az „új világgazdasági rend” realitásának korlátái A fejlődő országok koncepciója nyíltan elítéli a jelenleg működő világpiaci mechanizmusokat, kérdésessé teszi a nemzetközi gazdasági szervezetek működésének hatékonyságát. A tervben számos, objektíve és potenciálisan imperializmusellenes elem található. Korlátozni kívánja a külföldi tőke beleszólását, különösen a multinacionális tőkéét, a befogadó ország gazdasági és politikai fejlődésébe. Ki akarja küszöbölni a segélyekkel és hitellel való zsarolás lehetőségét. Csökkenteni akarja a fejlett tőkés hatalmak hegemóniáját a nemzetközi gazdasági szervezetekben. Célul tűzi ki, hogy kedvezőbb elhelyezési lehetőségek jöjjenek létre a fejlett tőkésországok piacain a fejlődő országokból származó feldolgozott termékek és nyersanyagok számára. Mindezek előremutató, pozitív törekvések. Mindamellett a reformok egyértelműen a monopoltőkés világgazdaság mechanizmusainak keretei között maradnak, azokat próbálják alkalmassá tenni a fejlődő országok törekvéseinek szolgálatára. Ez az „új gazdasági rend” koncepciójának alapvető ellentmondása. Nagyon kétséges ugyanis, hogy azt a kereskedelmi és pénzügyi rendszert, amelyet a monopoltőke alakított ki saját mozgásformájaként, saját expanziós törekvéseinek alátámasztására, amely tehát része a monopoltőke lényegének, bármilyen reformmal alkalmassá lehessen tenni arra, hogy ellensúlyozza a monopoltőke törekvéseit. Ezek a mechanizmusok a fejlett tőkésországok erőpozícióinak elismerésén alapulnak, s mint ilyenek objektíve versenyképtelenné teszik a volt gyarmati országok nemzeti iparfejlesztési próbálkozásait, amennyiben azok nem illeszkednek bele a tőkés hatalmak erő- és struktúrakoncentrációs törekvéseibe. A gazdasági függetlenségnek pedig az ipari és mezőgazdasági beruházásokon túlmenően olyan belső piaci és infrastrukturális előfeltételei vannak, amelyeket a fejlődő országok saját eszközeikkel nem képesek biztosítani, a beszerezhető nemzetközi segélyek és hitelek pedig legfeljebb arra elegendők, hogy szélesre tárják a kaput a beáramló magántőke előtt. A külföldi tőke csak addig tartja tiszteletben a fogadó ország gazdasági és politikai fejlesztési elképzeléseit, érdekeit, amíg azok egybeesnek a saját érdekeivel. Ellenkező esetben vagy távolmarad a beruházástól vagy olyan kompromisszumra kényszeríti a befogadó országot, amely végső soron távlati érdekeivel ellentétes megoldásokra vezet. Mindenesetre a külföldi működő tőke törekedni fog arra hogy a) a reprodukáló jellegű feldolgozó ipar viszonylag legmodernebb ágait, illetve termelőegységeit közvetlen ellenőrzése alatt tartsa; b) nemzetközi megkötéseket alkalmazzon a legfontosabb energiahordozók és nyersanyagok termelése, kereskedelme és árképzése területén; c) ellensúlyozza az esetleges nyersanyag-monopóliumra való törekvéseket egy újabb monopólium, az élelmiszer-ellátási monopólium fokozatos kiépítésével. Mindez együttesen az anyag- és energiaellátás oldaláról stabilizálni látszik a fejlett tőkés világ helyzetét, s ilyen körülmények között nincs akadálya az innovációs monopólium érvényesítésének, az új típusú függésen alapuló, neokolonialista munkamegosztás és nemzetközi gazdasági kapcsolatrendszer stabilizálásának. A monopoltőke az „új világ- gazdasági rend” koncepciójában foglalt reformok legoptimálisabb megvalósulásának esetén is megtartja lényegében összes ütőkártyáit: — monopolista módon rendelkezik a termelőerők fejlesztésének összes eszközével, 19
