Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 2. szám - Káldor István: Az egyiptomi külpolitika módosulása az 1973-as háború után
csoportosulás rendelkezik. Ez az összetétel teszi érthetővé, hogy a jobboldalnak, a nyílt reakciós követeléseknek is eleget tevő törvények, törvényjavaslatok születnek. 1974 májusában a parlamentben a nemzeti burzsoázia képviselői már azt követelték, hogy a hazai tőkére is terjesszék ki azokat a törvényeket, amelyekkel a külföldi tőkét védik az államosítás, a kisajátítás ellen. Az egyiptomi tőke — szemben a hatvanas évekkel, amikor nem volt hajlandó bekapcsolódni az ország építésébe — ma úgy érzi, széles lehetőségek tárulnak fel előtte. „Az egyiptomi burzsoázia pl. úgyszólván nem reagált a Nasszer-kormánynak arra a mindjárt kezdetben elhangzott felhívására, hogy állítsa tőkéjét az ország iparosításának szolgálatába.” Álláspontja azonban 1970 után megváltozott.7 A burzsoázián belül is komoly vita folyik a „hogyan tovább” kérdéséről. A következő fő áramlatokról beszélhetünk: a) a reakciós Nyugat-barát vonal szerint minden baj fő oka az, hogy Egyiptom a szocializmust tűzte a zászlajára, s a szocializmus országaival lépett szoros kapcsolatra. E vonal képviselői szerint a legfőbb feladat: fordulatot hajtani végre az ország nemzetközi kapcsolataiban; b) a „modernista” Nyugat-barát vonal abban látja a bajok okát, hogy Egyiptom „lekéste az európai vonatot”, vagyis nem járta végig a kapitalista gazdasági fejlődés útját. A feladat ezek szerint elsősorban az, hogy megszerezzék a fejlett technológiát — bármi áron; c) a fundamentalisták csoportja szerint a jelenlegi áldatlan helyzet annak következménye, hogy eltávolodtak az iszlám tanításaitól. Következésképpen az ország először vissza kell térjen az iszlám ősi tanításaihoz. A jelenlegi politikai vonalat alapvetően az első két csoport képviselői alakítják ki. Egyiptom belpolitikai élete igen nagy változást mutat a nasszeri korszakhoz képest. — „Tudja, mi a legforróbb vágyam? — tette fel a kérdést egy nyilatkozat közben Szadat elnök alig egy hónappal Nasszer halála után Heikalnak, aki akkor még az Al Ahram fő- szerkesztője volt. — Ügy folytatni tovább az értékes örökséget, ahogyan Nasszer akarta. Nem engedem, hogy félúton megálljunk.”8 A mai egyiptomi politika azonban már semmiképpen sem a nasszeri politikai program valóra váltása, sőt nyíltan megtagadja azt. A Nyugatra történő „gazdasági nyitás” sikere érdekében a vezetés évek óta munkálkodik a belső feltételek megteremtésén. Szisztematikusan felszámolják a nasszeri baloldalt, amnesztiában részesítik s rehabilitálják a reakció prominens képviselőit, feloldják a zárolt vagyonokat, visszajuttatják a földet volt tulajdonosaiknak. A Nasszer halálát követő időszak legfontosabb belpolitikai eseményeinek áttekintése is igazolja a fenti megállapításokat. A Nasszer halálával bekövetkezett politikai vákuumban megindult a hatalmi csoportok között a küzdelem. A burzsoázia még nem tudott és nem is mert nyíltan restaurációs törekvéseivel színre lépni. A politikai küzdelem a nasszeri jobb- és balszárny között dőlt el, az előbbi javára, de a mai kurzus napi politikáját, s célkitűzéseit tekintve túllép az említett jobbszárny minden elképzelésén. 31
