Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 2. szám - Káldor István: Az egyiptomi külpolitika módosulása az 1973-as háború után
A hatalom jobbracsúszásának szemléletes bizonyítékát adta 1972. július 18-án a szovjet tanácsadók kiutasítása. Ezt követték a kairói diákmozgalmak és a baloldali értelmiségi körök elleni kemény fellépések. Az 1973-as év lényegében a belső front „stabilizálásával” telt el — októberre készülve —, a hatalom centralizálásával: 1973 tavaszán Szadat egy személyben volt államfő, miniszterelnök és a hadsereg főparancsnoka. A szovjet tanácsadók kiutasításáról több teória látott napvilágot. Az egyik szerint a jobboldali nacionalista szárny győzelme volt, amely az „Egyiptom az egyiptomiaké” jelszót tűzte zászlajára. Valóban erős ez az irányzat, de érdekes módon csak a Szovjetunió ellen irányul, a nyugati tőkést „eltűri”, az izraeli megszállást kapituláns magatartásával — ha verbálisán nem is meri — hallgatólagosan elfogadja. Mások a lépést „a hadsereg bosszújaként” értékelik. Az egyiptomi hadsereg felső vezetésének, főtiszti állományának az üzleti élettel való összefonódása közismert. Az 1967-es vereség után Nasszer leszűrte a tanulságot az összes személyi konzekvenciáival együtt, és széles körű tisztogatást rendelt el a hadseregnél. Korai halála megakadályozta, hogy következetesen végigvigye. A jobboldali kapituláns erők a szovjetek kiutasításától naivan az amerikai magatartás radikális megváltozását várták. Az elmúlt két évben sorra jelentek meg az elnöki amnesztia-rendeletek,9 amelyek eredményeként szabadlábra kerültek azok a katonák, politikusok, társadalmi személyiségek, akik még Nasszer korában kerültek szembe a hatalommal. Szadat elnök új politikai orientációja ezekből a körökből bőségesen kapott támogatókat, végrehajtókat. A szabadultak névsorából: Mohamed Favzi volt hadügyminiszter, Szidki Mahmud, a légierők volt parancsnoka, Abbasz Radvan volt belügyminiszter, Iszmail Labib, a légierők volt biztonsági főnöke, Tahszin Zaki volt kapitány (valamennyien azért kerültek bíróság elé, mert elmulasztották a meglepetésszerű támadás elleni védekezés megszervezését), Musztafa Amin, az Akhbar El Jóm c. lap szerkesztő-tulajdonosa (akit kémkedésért ítéltek el, jelenleg testvérével, Ali Aminnal együtt — lapjuk élén — jelentős szerepet játszik a közvélemény formálásában), Azzedin Abdelkader, Orabi pasa nacionalista vezér unokája, valamint a Muzulmán Testvériség nevű jobboldali szervezet szinte valamennyi tagja. Külön említést érdemel, hogy 1975. március 22-én Szadat elrendelte a Muzulmán Testvériség negyven életfogytiglani kényszermunkára ítélt tagjának szabadon bocsátását. Az amnesztiát „egészségügyi” okokkal indokolta. Ezzel a szervezet utolsó börtönben levő tagjai is szabadlábra kerültek. 1974 nyarán Szadat elnök már kiadta az irányelveket az összes korábbi vagyonzáro- lási ügy felszámolására. A „nasszertalanítás” — bár a vezetés nem vállalja ezt a terminust — más területeken is folyik. 1974 áprilisában Szadat az ASZÚ központi bizottsága elé terjesztette az ún. „októberi dokumentumot”, amely célul tűzi ki a gazdasági élet átfogó fejlesztését, a hazai és külföldi tőkebefektetések szorgalmazását, a magánszektor szerepének növelését, az állami szektor átszervezését, a kulturális élet fellendítését, az oktatás korszerűsítését, és hangsúlyozza az 1952-es júliusi forradalom „negatív aspektusaival való vita” szükségességét. 3*
