Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 2. szám - Karczag Gábor: Az SZKP XXV. kongresszusa a nemzetközi helyzetről
dattá. L. I. Brezsnyev ezzel kapcsolatban kijelentette: „Az SZKP Központi Bizottsága és a szovjet kormány külpolitikai tevékenységének egyik fő iránya volt és marad — ahogyan azt a békeprogram előírja — a fegyverkezési hajsza megszüntetéséért, a leszerelésért vívott harc”, s hozzátette: „ez a feladat ma fontosabb, mint bármikor”.15 A feladat fontosságát a nemzetközi élet egyes negatív fejleményei is hangsúlyozzák. Alig egy éve Schlesinger akkori amerikai hadügyminiszter, majd Léber, az NSZK hadügyminisztere kijelentette, hogy az Egyesült Államok, illetve a NATO semmilyen körülmények között nem mondhat le az atomfegyver elsőként történő bevetéséről; a jelek arra mutatnak, hogy az imperializmus legagresszívabb körei egyre több, számukra „elfogadható” alternatívát próbálnak kidolgozni a nukleáris fegyver bevetésére. Az Egyesült Államok történelmének eddigi legnagyobb hadi költségvetése is jelzi, hogy jelentős imperialista körök nem kívánják a fegyverkezés csökkentését, nem érdekeltek a SALT- tárgyalások folytatásában. A rendezésre megérett kérdést tovább bonyolítja a Pentagon törekvése a szárnyas rakétákon alapuló új hadászati rendszer bevezetésére. Ez fokozza a fegyverkezési hajszát, megnehezíti az ellenőrzést, növeli a bizalmadanságot és meghiúsíthatja az újabb hadászati fegyverzetkorlátozási egyezmény megkötését. A katonai enyhülés szükségesnél és lehetségesnél lassúbb kibontakozása elsősorban azzal magyarázható, hogy a tőkés országok nem akarják betartani az egyenlő biztonság elvét, amelyet a szovjet—amerikai kapcsolatok 1972-ben elfogadott alapelvei között fogalmaztak meg és amely jelenleg az egyetlen lehetséges alap a megegyezésre. Az SZKP kongresszusa felelősséggel és higgadtan foglalt állást a leszerelés kérdéseiben is. Méltó választ adott a fegyverkezési hajsza híveinek és más háborús uszítóknak, leszögezve, hogy „semmiféle szovjet veszély nem fenyegeti sem Nyugatot, sem Keletet”.16 A leszereléssel kapcsolatos szovjet álláspont egyértelmű és világos. Elég emlékeztetni a Szovjetunió kezdeményező szerepére a SALT-tárgyalásokon, rugalmas álláspontjára a közép-európai haderő- és fegyverzetcsökkentési tárgyalásokon, vagy a minden eddiginél pusztítóbb fegyverek és fegyverrendszerek gyártásának betiltása érdekében tett legújabb javaslatokra. Érvényben van a Szovjetunió javaslata a leszerelési világkonferencia összehívására, kezdeményezése, hogy az Indiai-óceán ne váljon külföldi államok katonai támaszpontjainak színterévé stb. L. I. Brezsnyev beszámolójában új és fontos gondolatként merült fel annak szükségessége, hogy a hadászatifegyverek korlátozásának folyamatába idővel a többi nukleáris hatalomnak is elkerülhetetlenül be kell kapcsolódnia. Ezt szervesen kiegészíti a kongresszuson elhangzott javaslat az egész világot átfogó szerződés kötésére, amelyben az országok kötelezettséget vállalnának arra, hogy elutasítják az erőszakot a nemzetközi kapcsolatokban. Az enyhülés visszafordíthatatlanná tételéért folyó harcban a katonai enyhülés előtérbe kerülése nem irányváltoztatás, hanem logikus folytatás, hiszen a politikai enyhülésnek is megvoltak a katonai feltételei, sőt a nemzetközi erőviszonyok szempontjából döntő szerepet játszó katonai erőviszonyok kiegyenlítődése értette meg az imperialistákkal az enyhülés szükségességét. A kongresszus ezt a kérdéskört is a maga fontosságában és bonyolultságában vette figyelembe a feladatok megfogalmazásánál: „Végső célunk e 12
