Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)
1976 / 2. szám - Karczag Gábor: Az SZKP XXV. kongresszusa a nemzetközi helyzetről
téren az általános és teljes leszerelés volt és a jövőben is marad. A Szovjetunió mindent megtesz avégett, hogy haladást érjen el a célfelé vehető út egyes szakaszain”.11 Napjainkban politikai harc folyik az enyhülés tartalma, értelmezése körül. Az enyhülésellenes erők el akarják hitetni, hogy az enyhülés „egyirányú utca”, amelybe az Egyesült Államokat és partnereit „belekényszerítették”, ezért annak folytatása nem lehet érdekük. A szocialista országok álláspontja az enyhülés kérdésében is világos és őszinte. Nyil- tan vallják, hogy e politika célja a szocialista-kommunista építéshez szükséges békés külső feltételek biztosítása, s ez a politika egyben elősegíti a világforradalmi folyamatot. Ugyanakkor a tőkés országokat egyenrangú partnernek tartják ebben a folyamatban, és komolyan veszik az egyenlő biztonság elvét. Más kérdés, hogy az imperializmus legag- resszívebb körei valóban rákényszerülnek a békés együttélésre, mivel saját létüket kockáztatják azok, akik a szocializmus katonai megsemmisítésére törnek. Az enyhülésellenes erők a fegyverkezési hajsza folytatását követelik, diszkriminációs intézkedéseket foganatosítanak a Szovjetunió ellen, és azzal kísérleteznek, hogy beavatkozzanak a belügyeibe. A kongresszus nagyon határozottan figyelmeztette mindezeket az erőket: a Szovjetunióval ezen a nyelven nem lehet beszélni. A haladó erők világszerte nyugtalansággal fogadták Ford elnök kijelentését, hogy lemond az „enyhülés” kifejezés használatáról, és helyette az „erőn alapuló békepolitikát” alkalmazza. Az „erőpolitika” hangsúlyozása nem egyszerűen választási taktikának, hanem valóságos törekvésnek látszik. Hasonló jelenségek tapasztalhatók az NSZK- ban és más tőkés országokban is. Nyugaton a választási kampányokkal próbálják indokolni az efféle kijelentéseket. Az enyhülés eddigi eredményei azonban a polgári politikusokat is arra kötelezik, és saját országuk közvéleménye is azt várja tőlük, hogy felelős magatartást tanúsítsanak, s óvatlan lépésekkel ne veszélyeztessék azt, aminek az építéséhez végső soron maguk is hozzájárultak. Ennek az útnak a járhatatlanságát mutatja, hogy az eddigi amerikai előválasztásokon általában az enyhülésellenes nézeteket hirdető, a demagóg szovjetellenes kijelentésekkel versengő „héják” vereséget szenvedtek a katonai-ipari komplexum, a cionista lobby és a szélsőséges reakció támogatása ellenére. Tudomásul kell venni, hogy az enyhülésellenes támadások nem módosíthatják a nemzetközi erőviszonyokat. Az SZKP XXV. kongresszusának értékelése szerint a szovjet—amerikai kapcsolatokban végbement kedvező fordulatnak döntő jelentősége volt a háborús veszély csökkentésében. A csúcstalálkozókon kötött egyezmények „összességükben megbízható politikai és jogi alapot teremtettek a Szovjetunió és az Egyesült Államok kölcsönösen előnyös, a békés egymás mellett élés elveire épülő együttműködéséhez”.18 A jövőt illetően a pártkongresszus abból indult ki, hogy a két állam osztályjellegének és ideológiájának nyilvánvaló antagonizmusa mellett is van lehetőség a reális alapon folyó kapcsolatfejlesztésre, ha szilárd az eltökéltség, hogy a vitákat békés, politikai eszközökkel oldják meg. Eddig is nagyobb eredményeket lehetett volna elérni, ha az Egyesült Államok például a kereskedelemben lemondott volna diszkriminációs és korlátozó politikájáról, ha 13
