Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1976 (3. évfolyam)

1976 / 1. szám - TESTVÉRLAPJAINKBÓL

-együttműködést, amelynek alapkövetelmé­nye a gazdasági kapcsolatok új struktúráinak céltudatos fejlesztése. A nemzetközi gazda­sági viszonyok változásával csökken a ha­gyományos árucsere jelentősége, nő a koope­rációé és a specializációé. Ennek megfelelő­en fejlődneka kelet—nyugati gazdasági kap­csolatok szervezeti formái is. A hetvenes évek eleje óta meghonosodtak az új típusú, hosszú távú gazdasági, ipari, műszaki-tudo­mányos egyezmények a szocialista és a tő­késországok között; az elsőt a Szovjetunió és Franciaország kötötte. A legutóbbi évek­ben Lengyelország több mint egytucat fej­lett tőkésországgal (Franciaország, Nagy- Britannia, Olaszország, NSZK, Benelux- államok, Svédország, Finnország, Dánia, Norvégia, Ausztria) kötött ilyen hosszú tá­vú, általában 10 évre szóló megállapodást. E megállapodások komplexitása minősé­gileg új jelenség. Nem az árucserét és a vele összefüggő olyan kereskedelempolitikai té­nyezőket szabályozzák, mint a vámok, a kor­látozások, a forgalom volumene stb. Az EGK-országok vonatkozásában ezek a kér­dések amúgy is a közös kereskedelempoli­tika hatókörébe tartoznak. Céljuk főleg ked­vező feltételeket biztosítani ahhoz, hogy a partner országok kihasználják az olyan szer­vesebb kapcsolatok lehetőségeit, mint az ipari kooperáció, a specializációs műszaki, tudományos, beruházási együttműködés. Ezek hatékonyabban felelnek meg a kölcsö­nös szükségleteknek, végső soron meghatá­rozzák a kereskedelmi szállításokat is, a for­galom eddigi hagyományos, szűk árustruk­túráját átalakítják sokkal szélesebb és diver­zifikáltabb termékáramlásokká. A megálla­podások mindamellett fontos kereskedelem­politikai elveket is tartalmaznak, utalnak a két fél GATT-tagságából eredő kötelezett­ségekre stb. Az EGK-országok esetében nem egyszerűen helyettesítik az 1974 végén lejárt korábbi egyezményeket, hanem foly­tatásai a közös piaci országokkal kialakított szerződéses viszonynak, azt új tartalommal és együttműködési mechanizmusokkal egé­szítik ki, melyeknek célja, hogy „kölcsönö­sen előnyösen befolyásolják a partner orszá­gok gazdasági struktúrája kisebb vagy na­gyobb szektorainak alkalmazkodását”. A tízéves szerződések nem oldják meg a szocialista országokkal szembeni megkü­lönböztetések kérdését (a Nyugat továbbra is diszkriminatív módon értelmezi a legna­gyobb kedvezmény elvét), de remélhető, hogy az együttműködésből fakadó kölcsö­nös előnyök idejétmúlttá teszik a diszkrimi­nációt. Az európai biztonsági és együttmű­ködési konferencia határozatai megrövidí­tik a kelet—nyugati gazdasági együttműkö­dés teljes normalizálásához vezető utat. A szélesen értelmezett gazdasági együtt­működés fő alanyai maguk a vállalatok és a két fél ipari-kereskedelmi szervezetei. A kor­mányok szerepére vonatkozó előírások — a felek gazdaságirányítási mechanizmusainak különbözősége miatt —- csupán általában deklarálják, hogy mindkét fél támogatja és elősegíti az együttműködés kedvező feltéte­leinek megteremtését, „a legliberálisabb szel­lemben, összhangban nemzetközi kötelezett­ségeikkel és a megállapodás céljaival”. A nyugati kormányok a konkrétabb kötele­zettségvállalást — amire szükség lenne — gyakran azzal kerülik meg, hogy nincs fel­hatalmazásuk beavatkozni a gazdasági élet bizonyos területeibe. Pedig az eszközök, amelyekkel a nyugati kormányok rendelkez­nek és amelyeket a törvényhozásukkal való konfliktus nélkül felhasználhatnának a ke­let-nyugati gazdasági együttműködés fej­lesztése érdekében, sokkal szélesebb körű­ek, mint amennyire azt a nyugati kormány- képviselők hajlandók elismerni. Alkalmazá­sukat országaik befolyásos ipari és kereske­delmi körei egyre határozottabban követelik. Különös érdeklődést mutatnak a tízéves egyezmények azon előírásai iránt, melyek a fejlesztés tervezésével és programozásával foglalkozó intézmények kölcsönös közele­dését irányozzák elő. Ez különösen hasznos a programkészítés számára, és megkönnyíti az együttműködést a vállalatok és a gazda­sági szervezetek szintjén. A tízéves megállapodások keretjellegű- ek, az általános direktívák konkretizálásában kulcsszerepet játszanak a vegyes bizottsá­gok. Rendszeresen áttekintik az együttmű­ködés fejlődését, kijelölik a tennivalókat, ja­vaslatokat tesznek a kormányszerveknek, al­bizottságokat és munkacsoportokat hoznak létre, az információcsere fórumai. Felada­tuk bonyolultabb és felelősségteljesebb, mint korábban, a siker nagymértékben függ mun­kájuk szervezettségétől és dinamizmusától. Visszahúzó erő a nyugati cégek és gazdasági szervezetek közti gyakori érdekellentét, az a felfogás, hogy a vegyes bizottság szerepe formális, lengyel részről pedig az, ha a bi­zottságokat csupán az elért haladás regiszt­rálása fórumának tekintik. A munkamódszc­142

Next

/
Oldalképek
Tartalom