Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1975 (2. évfolyam)
1975 / 1. szám - Joó Rudolf: Az EGK és a társult fejlődő országok
a) Anglia csatlakozása megkérdőjelezte az EGK-ban az eddig vitathatataln francia hatalmi monopóliumot Afrika ügyeiben. b) Anglia — a nemzetközösségi országokkal fenntartott „különleges kapcsolatai” révén — a fejlődő országoknak egy újabb csoportját vonta az EGK érdekkörébe. Az angol belépéssel a társulás kérdése egészen új megvilágításba került. Nyilvánvaló volt, hogy Nagy-Britannia a nemzetközösségi preferenciális vámrendszer lebontásával egyidejűleg bejelenti igényét a yaoundéihez hasonló szerződéses kapcsolat kialakítására a „fejlődő Nemzetközösség” és az EGK között. Az is világos volt, hogy ez az igény — országonként más-más meggondolásból — elvben nem fog ellenzésre találni a Közös Piacon belül. Számos — mindenekelőtt angol és francia — egyeztetés után született meg az EGK Bizottságának 1973-as memoranduma, amely több homályos pontja ellenére egy közös nyugat-európai Afrika-politikát látszott felvázolni. Itt történt először határozott formában említés a „társulás kibővítésének szükségességéről” és a memorandum alapján kezdődtek el a 9 nyugat-európai és a 46 afrikai, csendes-óceáni és karib-tengeri ország tárgyalásai. Az ACP- és az EGK-országok motivációi a társulás felújításában Az ACP-országokban, mint a harmadik világ legtöbb országában, a külgazdasági kapcsolatoknak aránytalanul nagy a nemzetgazdasági szerepük. Ez a fokozott külkereskedelmi érzékenység összefügg a szóban forgó országok gazdaságának elmaradott, torz szerkezetével. Egyrészt az ACP-országok gazdaságának legfejlettebb szektorai (bányászat, monokultúrás mezőgazdaság) eleve exportszektorok; belső fogyasztásra e termékeknek csak töredéke kerül. Másrészt a fejlődéshez nélkülözhetetlen gépek, felszerelések, szakértők importja, éppúgy, mint a létfontosságú kölcsönök és segélyek, eleve a külföldhöz, a világgazdaság legfejlettebb pólusaihoz köti ezeket az országokat. (Ennek illusztrálására egyetlen adat: egy 1970-es becslés szerint az afrikai országokban végzett beruházási tevékenység 60—70%-ban közvetlen importkiadást jelent.) S az importkiadások tendenciájukban erőteljes növekedést mutatnak; dinamikájuk jelentősen meghaladja a nemzeti jövedelem növekedési ütemét. Az a tény, hogy ezek az országok — számos ok miatt — egy- maguk képtelenek megoldani az elmaradottságból fakadó problémákat, eleve jelzi kényszerű „külső orientáltságukat”, egyoldalú függésüket a külső gazdasági —• s következésképpen politikai — tényezőktől. A nemzetközi munkamegosztás jelenlegi mechanizmusából adódó általános függés mellé járul egy másik, ún. viszonylati függés, amely általában a volt gyarmatosító hatalom (az ACP esetében: Anglia, Franciaország, Belgium, Hollandia stb.) monopóliumát jelenti a szóban forgó ország külgazdasági kapcsolataiban. Különösen látványos ez a relációs függés a „francia” afrikai államok 82