Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1975 (2. évfolyam)
1975 / 1. szám - Joó Rudolf: Az EGK és a társult fejlődő országok
További hátrány, hogy a volt gyarmatosítótól való viszonylagos kereskedelmi függetlenedés — éppen az EGK-országok fokozódó integrálódása miatt — nem jelentette az egyoldalú relációs függés megszűnését. A társult országok szempontjából a különbség csupán annyi, hogy a külkereskedelmi monopolszerepet egy ország helyett egy összefonódó országcsoport veszi át. 1971-ben az EAMA-országok importjában a Közös Piac 67%-kal, exportjában 75%-kal részesedett. Ez az arány a kilencek megalakulásával csak romlott. A társulás egyik legfőbb negatív következménye az, hogy az afrikai együttműködés és regionális fejlődés helyett továbbra is a fekete afrikai országok kényszerű „külső orientációját” erősíti. Az a tény, hogy a yaoundéi társulás többségében a „francia” afrikai országokat tömörítette, és a „brit” afrikai országokat eddig kirekesztette, hozzájárult Afrika gyarmati időkből örökölt megosztásához, ezen országok amúgy is gyenge és ellentmondásos politikai és gazdasági egységtörekvéseinek megtorpedózásához. A társulás által létrehozott vámrendszer — amelynek egyik következménye az, hogy sok afrikai országban az Európából behozott árukra kivetett illeték jóval alacsonyabb volt, mint a szomszédos országból importált áruk vámja — az afrikai országok egymás közti kereskedelmében — amelyet a monokultúra és az azonos termelési feltételek amúgy is gátoltak — növekedés helyett stagnálást vagy éppen visszaesést okozott. (1970-ben az afrikai országok egymás közti kereskedelme összes kereskedelmük 5,8%-a volt.) A társulás külpolitikai hatásai Jóllehet a 18 társult ország politikailag is igen változatos képet mutat — a szocialista célokat maga elé tűző, és a szocialista világgal kapcsolatokat kereső Kongói Népi Köztársaságtól és Malitól a szabad vállalkozást és a nyugati orientációt valló Szenegálig és Elefántcsontpartig —, a segélypolitika és a társulás egész intézményrendszere olyan eszköz az EGK-országok kezében, amellyel a 18-ak külpolitikáját manipulálni tudják. Hangsúlyoznunk kell, hogy az EGK jelenlegi külpolitikai heterogenitása, valamint az afrikai országoknak a nyugat-európai államokhoz fűződő eltérő intenzitású kapcsolatai miatt vizsgálódásunkat e téren nem a Közös Piac és az EAMA egészére terjesztjük, ki mert egy ilyen összesítő kép, éppen az alkotóelemek differenciáltsága miatt, esetleg elmosná az alapvető és a másodlagos külpolitikai összefüggések közötti határt. A yaoundéi társulás által teremtett eurafrikai kapcsolatokból a politikailag is legdöntőbb és legjellemzőbb elemet, Franciaország és volt afrikai gyarmatainak viszonyát emeljük ki. Azt vizsgáljuk, hogy mennyiben igazodtak az EAMA többségét alkotó „francia” afrikai államok nemzetközi politikai kapcsolataikban Franciaország külpolitikai érdekeihez. Ha a „francia” afrikai országok külpolitikáját vizsgáljuk, a hatvanas és hetvenes években, úgy látszik, hogy ezek az államok — a volt anyaországtól való egyértelmű 8c
