Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1975 (2. évfolyam)
1975 / 1. szám - Haraszti György: A technikai haladás és a nemzetközi jog
táratlan. Mindkettőre vonatkozólag csak a legutóbbi évtizedek technikai fejlődése tette lehetővé a feltárás megkezdését, ami nyomban rávilágított annak szükségességére, hogy megkezdődjék a meghódítandó új térségekre vonatkozó nemzetközi jogszabályok kialakítása is. Különösen áll ez a világűrre, hiszen 1957-ig, az első szputnyik felbocsátásáig nem vetődhetett fel komolyan a nemzetközi jogi szabályozás szükségessége, jóllehet a probléma — elvontan — egy-két jogászt már korábban is érdekelt. A két, részletesebb nemzetközi szabályozásra váró térség jogi státusa között mutatkozó hasonlóság nem merül ki abban, hogy egyikre sem terjed ki az állami szuverenitás, hanem abban is jelentkezik, hogy az államok nagy része mindkettőt az emberiség közös örökségének kívánja tekinteni. Ebben a vonatkozásban a különbség csak annyi, hogy míg a kontinentális talapzaton, illetve a gazdasági övezeten túl elterülő tengerfenék tekintetében ezt a meghatározást már általában elfogadottnak tekinthetjük, jóllehet — mint említettük — a fogalom tartalmának alaposabb kifejtésére még nem került sor, addig a világűrt illetően a fogalom általános eüsmeréséről sem beszélhetünk. A világűr meghódítására tett kezdeti lépések világossá tették, hogy bizonyos új nemzetközi jogi szabályok kidolgozása feltétlenül szükséges és sürgős feladattá vált. Nem mintha nem létezne semmiféle jogszabály az államok által a kozmikus térségben végzett tevékenységre vonatkozólag, vagy mintha a világűrrel kapcsolatban valamiféle jogi vákuumról beszélhetnénk, hiszen a nemzetközi jog általános érvényű szabályait és elveit mindenhol alkalmazni kell, ahol nemzetközi jogalanyok tevékenykednek. Mindamellett ezek az általános szabályok nem elegendők a világűrben végzett tevékeny, ség során adódó kérdések rendezésére. A világűrre vonatkozó nemzetközi jogi szabályok kidolgozásának feladatát ugyanúgy, mint az új tengerjogi szabályok kialakítását- az ENSZ vállalta magára, és ezzel a feladattal a Közgyűlés segédszervként működő, a világűr békés felhasználásával foglalkozó bizottság jogi albizottsága foglalkozik. Az a probléma, amelynek megoldása logikus feltételezéssel a legfontosabb, annak meghatározása lenne, hogy hol kezdődik az államok szuverenitása alá már nem eső térség, vagy más szóval, a kérdést tágabban fogalmazva: hol ér véget a nemzetközi jog által már régebben részletesebb szabályozás alá vont légi tér, és hol kezdődik az egész emberiség számára nyitva álló kozmikus térség, amelyre vonatkozólag új szabályok kidolgozása vált szükségessé. A kartéziánus gondolkodás francia hívei valóban ennek a kérdésnek kívántak elsőbbséget adni, a francia nemzetközi jogászok elsősorban ezt a kérdést feszegették, és a francia delegáció az ENSZ űr jogi albizottságában is ennek előtérbe helyezéséért küzdött. A nemzetközi jog tudományában sorra születtek a légi tér és a világűr elhatárolására vonatkozó különféle elméletek, anélkül azonban, hogy lehetőség nyílt volna arra, hogy az államok megegyezésre jussanak annak meghatározásában, hogy a Föld felszínétől hány kilométeres magasságban ér véget a légi tér és kezdődik a világűr. Az államok gyakorlata azonban túltette magát ezen a problémán, amennyiben minden állam tudomásul vette, hogy a felbocsátott űrobjektumok szabadon keringhetnek pályájukon az egyes államok területe feletti térségben is, az államok engedélyének megszerzése nélkül, tehát hallgatólagosan elismerte, hogy a pálya legalsó pontja már a kozmikus térséghez tartozik. Ilyen körülmények között lehe69
