Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1975 (2. évfolyam)

1975 / 3. szám - Horváth Dénes: A két európai integráció közötti kapcsolatok az EGK törekvéseinek tükrében

ta az említett témákban, szándékosan mellőzve Ortoli útjának előkészítését, holott mind Faggyejev meghívólevele, mind pedig a két fél közötti programegyeztető levélváltás alapján az utóbbi lett volna a tárgyalások fő feladata. Sőt, Wellenstein brüsszeli tárgyalási meghívást adott át egy KGST-delegáció számára azzal, hogy a brüsszeli tárgyalásokat majd követné egy magasabb szintű EGK-delegáció moszkvai látogatása. Ezt az újabb EGK-delegációt sem Ortoli vezetné, hanem valószínűleg Soames, a Bizottság alelnöke, ám azzal az igénnyel, hogy ne Faggyejev helyettese, hanem maga Faggyejev fogadja. Az EGK tárgyalási taktikája világossá tesz két „hagyományos” EGK-törekvést. Az egyik az, hogy az EGK változatlanul a kapcsolatfelvételi tárgyalások elodázására törekszik. A másik, hogy kétségbe vonja a KGST Titkárságának hatáskörét, illetékessé­gét és hatékonyságát abban a tekintetben, hogy az EGK Bizottságának megfelelő part­nere legyen, illetve — az EGK álláspontja szerint — ennek a diszparitásnak a tárgyalási szintben is ki kell fejeződnie, mert — úgymond — az azonos szintű kapcsolat egyértel­műen a KGST felértékelését — ellenszolgáltatás nélküli, idő előtd felértékelését — jelen­tené. Ez a paradox álláspont tükröződik a kapcsolatfelvételi tárgyalásokra adott megbízás jellegében is. Ismeretes, hogy az összeurópai együttműködés politikai szempontjain kí­vül főleg a két integráció tagállamai közti gazdasági, műszaki-tudományos és főleg keres­kedelmi együttműködés akadályainak elhárítása, illetve a fejlesztés elősegítése ösztönözte a feleket a két integráció közti kapcsolatok kiépítésére. Az EGK-ban e kérdések kezelése, koordinálása vagy már eleve a közös kereskedelempolitika körébe tartozott, vagy pedig tervezik a közös kereskedelempolitika hatókörébe való bevonásukat — sőt, konkrét in­tézkedéseket is tettek erre. Ebből természetszerűleg következne, hogy ha az EGK az említett problémák integrációs szintű rendezését szorgalmazná, akkor a Római Szerző­dés 113. cikkére is hivatkozva adott volna tárgyalási megbízást a Bizottságnak. Ez annál is indokoltabb lett volna, mivel a Miniszterek Tanácsának említett 72/455. sz. határozata 1. cikkében már szerepel a „harmadik országok csoportja” fogalom.11 Ezt kívánta az a tény is, hogy a moszkvai tárgyalások ismertetett napirendi terve elsősorban olyan kérdé­sek tisztázását irányozza elő, amelyek végső fokon a Római Szerződés 113. cikkének ha­táskörébe tartoznak. A Bizottság tárgyalási megbízásának alapján azonban a Római Szerződés idézett 229. cikke, amelynek ide vonatkozó 2. bekezdése — mint rámutat­tam — nem több, mint általános felhatalmazás a Római Szerződésben megnevezetteken kívül „bármely más nemzetközi szervezettel” való kapcsolattartásra. Az EGK a Bizott­ságnak tehát olyan megbízást adott, hogy a KGST Titkárságával mint „nemzetközi szervezettel”, és nem mint „harmadik országok csoportosulásának” szervezetével tár­gyaljon a kapcsolatok kialakításáról, ami gyakorlatilag annyit jelent, hogy a Bizottság csak formális kapcsolatok kiépítésére tehet lépéseket. A tárgyaló delegációk különböző szintjének erőltetése arra utal továbbá, hogy az EGK Bizottsága ezt a „nemzetközi szer­vezetet” sem kívánja magával azonos szintű és hatáskörű szervezetnek elismerni. A két delegáció álláspontja közti lényeges eltérés és az ebből fakadó feszültségek ter­mészetesen nem oldhatók fel néhány napos tárgyalás során, s érthető, hogy nem sikerült GO

Next

/
Oldalképek
Tartalom