Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1975 (2. évfolyam)

1975 / 3. szám - Horváth Dénes: A két európai integráció közötti kapcsolatok az EGK törekvéseinek tükrében

annak illetékes szervei bármilyen szinten megfelelő partnerei legyenek az EGK Bizott­ságának. A KGST Titkársága hatáskörének, illetékességének hiányára vonatkozó kifo­gások tehát nem megalapozottak. 1973 júliusában a nyugati sajtóban olyan hírek terjedtek el, hogy az európai bizton­sági és együttműködési konferencia helsinki megnyitó ülésén Gromiko tájékoztatta Faggyejev fenti megbízatásáról a Miniszterek Tanácsában soros elnököt, Dánia külügy­miniszterét. A dán külügyminisztérium cáfolta ezt a sajtóhírt. Gaston Thorn luxemburgi külügyminiszter, 1973. július 24—29-i moszkvai útjáról visszaérkezve viszont megerő­sítette azt a sajtóhírt, hogy Koszigin tájékoztatta őt Faggyejev megbízatásáról. A sajtó ezt olyan félhivatalos keleti kezdeményezésként értékelte, amelyre választ várnak a Nyugattól. A nyugad sajtó egyúttal olyan véleményének is hangot adott, hogy mindkét oldalon még nagy változásokra van szükség az ilyen tárgyalások létrejöttéhez, és kérdé­ses, hogy kinek állnak érdekében ilyen változások. Egyébként magának az EGK-nak sem sürgős, hogy „a hivatalosan át nem rúgott labdát visszarúgja”.7 Ilyen előzmények után kezdődött el a közvetlen lépések sorozata, amelyet a KGST aktív kezdeményezése és az EGK óvatos, időhúzó magatartása jellemzett. 1973. augusztus 27-én Faggyejev látogatást tett az EGK soros elnökénél, Nörgard dán külügyminiszternél, és javasolta az EGK és a KGST közötti kapcsolat felvételét. Nörgard jelentése alapján a Miniszterek Tanácsa hozzájárult, hogy a moszkvai dán nagy­követ útján válaszoljanak Faggyejevnek, hangsúlyozva, hogy „ha a KGST szorgalmazza az EGK-val való kapcsolatot, a Bizottság kész bármilyen érintkezésre vagy lépésre eb­ben az ügyben”.8 Ezt a nyilatkozatot olyan— több mint féléves — időszak követte, amelyben mindkét fél a másik lépésére várt. Az EGK idézett reagálását a KGST nem fogadta, de nem is fogadhatta el megfelelő válaszként, az EGK ellenben — nyilván időhúzó szándékból — teljes értékű válasznak tartotta, és ismét a KGST-től várta a következő lépést. A csendes diplomácia azonban ebben az időszakban is működött. Erre utal például, hogy Jörgensen dán miniszterelnök 1973. október 15—25-i moszkvai látogatása alkal­mával az EGK és a KGST közötti együttműködés kérdéseiről is tárgyalt. EGK-körökben megoszlottak a vélemények. A keményebb vonal képviselői azzal érveltek, hogy az intenzívebb kelet—nyugati kapcsolatok a Szovjetuniót erősítenék, míg a Nyugatot gyengítenék. Minden olyan tárgyalás, amelybe a KGST-t is bevonnák, csak növelné a KGST hatáskörét és ennek következtében a Szovjetunió befolyását is partnerei felett. (E nézet mögött nyilvánvalóan az a törekvés húzódik meg, hogy la­zítsák a Szovjetunió és a kelet-európai szocialista országok közötti együttműködést.) Ezzel szemben az engedékenyebb vonal képviselői üdvözölnek minden együttműködési javaslatot, s egyesek még olyan árat is hajlandók fizetni, mint a nyugati egység növelésére irányuló egyes lépések visszavonása. E körök úgy értékelik, hogy a KGST és az EGK közötti kapcsolatok létrejötte kellő biztosítékul szolgálna a Szovjetunió számára Kelet- Európa stabilitását illetően, amire 1968 óta különösen nagy súlyt helyez.9 Az újabb huzavona befejeződésére utalt Luden Radoux belga képviselőnek, az „Eu­rópai Parlament” politikai bizottsága elnökének a Le Peuple c. belga lap 1974. április 8-i 58

Next

/
Oldalképek
Tartalom