Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1975 (2. évfolyam)
1975 / 3. szám - Palánkal Tibor: A gazdasági és monetáris integráció helyzete és távlatai az EGK-ban
tárgyalása kapcsán kilépett. A munkáspárti kormány már nem szentelt különösebb figyelmet a konzervatív elődje által kialkudott kompromisszumoknak és megoldásoknak. A Munkáspárt nem a regionális alaptól remélt kompenzációt a brit veszteségekért, sőt a regionális politika közös szabályai miatt az alappal szemben enyhén ellenséges magatartást tanúsított. Szkeptikus volt a monetáris unióval kapcsolatban is, és taktikája általában nem a meglevő konstrukciók brit érdekeknek megfelelő kihasználására, hanem inkább a különféle mechanizmusok megváltoztatására irányult. Mivel az 1978-tól esedékes ún. automatikus költségvetési finanszírozás keretében Nagy-Britanniára aránytalanul nagy hozzájárulás juthat, a tagsági feltételek újratárgyalásának egyik fő követelése a költségvetési finanszírozás mechanizmusának felülvizsgálata volt. A költségvetési hozzájárulások kérdésében a tagállamok között a kompromisszum az 1975 márciusában megrendezett dublini csúcstalálkozón született meg. A tagállamok fenntartották a költségvetés automatikus finanszírozásának tervét, de az angolok követelésének engedve megállapodtak abban, hogy hozzájárulási aránytalanságok esetén — a tagállamok — ugyancsak automatikusan — költségvetési visszatérítésre válnak jogosulttá. A hozzájárulás és az elosztás arányai a költségvetéssel kapcsolatban módosultak a szociális alap kiterjesztésével és a regionális alap megteremtésével is. A közvetlen szubvencionálás bizonyos területeken való elfogadtatásával a brit munkáspárti kormány változtatásokat ért el a közös agrárpolitikában is. Az állammonopolista integrációs rendszer továbbfejlesztésének és reformjának azonban politikai feltételei is vannak. A régi kompromisszumok helyett a kölcsönös kompromisszumok újabb rendszerére van szükség, ami nemcsak az EGK-integráció belső válságából következik, hanem az új világgazdasági helyzetből, a nemzetközi politikai atmoszféra és erőviszonyok megváltozásából, továbbá az egyes tagállamokban a legutóbbi években bekövetkezett jelentős belpolitikai változásokból is. Az állammonopolista EGK-integráció stagnálásból való kimozdulásának a feltételei azonban várhatóan csak a gazdasági és politikai válság elmúltával teremtődhetnek meg. Ilyen körülmények között a továbbhaladás formáit, útjait és ütemét illetően a prognosztizálás rendkívül nehéz és félrevezető eredményekre vezethet. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy a világgazdaság, a nemzetközi politika alakulása s különösen az összeurópai együttműködés és biztonság jövője szempontjából korántsem közömbös, hogy a monetáris és gazdasági unió az EGK-ban a jelenlegi irányokban vagy pedig más alternatívákban fejlődik tovább, és hogyan alakul az integráció jellege. Az EGK a következő évtizedekben gazdaságilag és politikailag még inkább fontos erőközponttá válhat, arculata, magatartása, belső politikai erőviszonyai és jellege, valamint mechanizmusrendszere jelentős befolyást gyakorolhat a nemzetközi kapcsolatok fejlődésére. Az EGK korábbi integrációs rendszere konzisztens volt abban a negatív értelemben is, hogy még az 1950-es és 1960-as évek elejének nemzetközi helyzetét és erőviszonyait tükrözte, belső preferenciákat és erős protekcionizmust alkalmazott a kívülállókkal szemben, s az amerikai hegemóniával, valamint a fejlődő és a szocialista országokkal szemben általában az integráció „befelé forduló” gazdasági és politikai modelljét képviselte. Ez nemcsak az agrárpolitikáról mondható el, hanem a monetáris és 47
