Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1975 (2. évfolyam)
1975 / 2. szám - KÖNYVEKRŐL - J. Frankel: A nemzetközi kapcsolatok mai elmélete és az államok viselkedése
egyre nehezebbé teszi az államközi kapcsolatok helyes irányítását, hiszen nem tárul fel előttük a nemzetközi környezetből adódó meghatározottság vagy az államközi kapcsolatok más csatornáinak döntéseik végrehajtását befolyásoló hatása. Ezért — javasolja Frankel — a diplomácia fogalmát ki kell terjeszteni úgy, hogy az elmélet és a gyakorlat közötti kölcsönhatást is magában foglalja. Az elmélet — írja — megnöveli a külpolitikával gyakorlati szinten foglalkozók politikai és tudományos áttekintőképességét, kialakítja a szisztematikus gondolkodás igényét, elősegíti a döntéshez szükséges adatok gyűjtését és elemzését. Amellett bizonyos időszakokra kidolgozott elméletek elősegítik a korrelációk felismerését és az analógiák jobb felhasználását. A nemzetközi kapcsolatokra vonatkozó elméletek legjelentősebb korlátját Frankel abban látja, hogy a nemzetközi jelenségek teljes okozati magyarázata lehetetlen. Ehhez még olyan nehézségek társulnak, mint a metodológia kialakulatlansága, hogy az előrejelzések számos feltevéssel kénytelenek élni stb. Az elmélet korlátái között említi azt is, hogy nemcsak a metodológia és az elmélet, de az egyes elméletek és metodológiák között is ellentmondások találhatók. Mindezek alapján lényegében elveti a nemzetközi kapcsolatok elmélete kifejezést, és helyébe a modell kifejezés alkalmazását javasolja. így például a Morgenthau által kifejtett hatalomelmélet is csak a „hatalmi politika modelljének" nevezi, bár megjegyzi, hogy az kétségtelenül jelentős hozzájárulás az államközi kapcsolatok vizsgálatához. A modellalkotás pedig az államok kategorizálását követeli meg, ami alapul szolgál az államok viselkedésének megítéléséhez, jóllehet a kategorizálás előfeltétele megfelelő szempontok meghatározása, ami korántsem könnyű feladat. Frankel — K. W. Deutsch nyomán — négy fő szakaszra osztja a nemzetközi kapcsolatok elméletének fejlődését. Az első szakaszban a nemzetközi jog, a másodikban a diplomáciatörténet, a harmadikban az egyéb társadalomtudományok módszereinek és eredményeinek alkalmazása volt a meghatározó. A második világháború után kezdődött negyedik szakaszt az analitikus és kvantitatív kutatási elképzelések, illetve az összehasonlító módszerek alkalmazása jellemzi. Ez a fejlődés egyúttal magával hozta a multidiszciplinaritásra való törekvést is, így elsősorban pszichológusok, közgazdászok és matematikusok kapcsolódtak be a kutatásba, valamint néhány szociológus. A fejlődés jelenlegi szakaszában az alapvető ellentétnek az ún. tradici- onalista és a viselkedéselméleti iskolák közötti ellentétet tartja. A tudomány fejlődésének jelenlegi szakaszáról szólva Frankel a metodológiai irányzatokat vizsgálja részletesebben. Legjelentősebb közös jellemzőjüknek tartja, hogy nő a komplexitásuk, rendszeresebb az adatgyűjtés és egyre többféle módszert használnak fel hozzá, alkalmazzák a trend-analízist, valamint a többi társadalom- tudományi ág eredményeit és módszereit. így a nemzetközi kapcsolatokat ma négyféle megközelítéssel lehet vizsgálni: 1. „tisztán" elméleti úton, ontológiai és ismeretelméleti problémák elemzésével; 2. rendszerelemzés vagy kibernetikai elemzés útján; 3. az államok viselkedésével kapcsolatos elméletek segítségével; 4. a kölcsönhatás-elmélet révén. A könyv 3—6. fejezetei a három utóbbi módszer lényegét ismertetik. A rendszerelemzés, az általános rendszerelmélet módszereit alkalmazva, általában a globális nemzetközi rendszert vizsgálja, így a közvetlen napi politikai elemzés számára kevesebb eredményt nyújthat, mint a többi módszer. A rendszert meghatározó tényezőket Frankel két csoportra osztja: „független változók” és „függő változók”. A „független változók" közé tartoznak: az egyes államok, amelyeket „hatalmuk” szerint szuper-, közép- és kis hatalmakra oszt a könyv; a közöttük levő kapcsolatok formái és eszközei; és ide sorolja Frankel a tudományostechnológiai, gazdasági, kulturális stb. tényezőket mint a „nemzetközi politikai rendszer tartalmát. A „függő változók": a hatalom, a hatalom alkalmazása, a stabilitás, a változás és a rendszertranszformáció. Az ún. integráció-elméletről megállapítja, hogy nem világosak még sem az elvi alapjai, sem az alkalmazott független változók összefüggései. Jóllehet az utóbbi években egyre több munka jelenik meg az integrációról, ezek azonban csak regisztrálják és rendszerezik az eseményeket, de nem adják meg a változások okait, magyarázatát és nem képesek a jövő előrejelzésére. Az államok viselkedését elemző módszer középpontjában egyrészt a döntéshozatali me12?
