Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1974 (1. évfolyam)
1974 / 1. szám - Puja Frigyes: Külpolitikánk egy esztendeje
európai biztonsági értekezlet befejezésére, valamint a bécsi haderőcsökkentési tárgyalások előrehaladásának meggyorsítására irányulnak. A Magyar Népköztársaság kormánya nagyra értékeli azt a tényt, hogy Genfben előrehaladt a biztonsági értekezlet második szakaszának munkája. A múlt év szeptemberétől folyó tárgyalásokon sikerült tisztázni a szocialista és a kapitalista országok együttműködésének legfontosabb elvi kérdéseit, így az értekezlet résztvevői megkezdhették a harmadik szakasz elé terjesztendő dokumentumok megfogalmazását. Ugyanakkor nem rejthetjük véka alá, hogy aggodalommal töltenek el bennünket egyes tőkésországok, mindenekelőtt a Közös Piac néhány tagországának időhúzó, halogató manőverei. Ezeknek az országoknak a kormányai, úgy látszik, még mindig nem tanulták meg eléggé, hogy a nyomás taktikája a szocialista országokkal szemben teljesen hatástalan, s így az időhúzásnak, a lavírozásnak nincs semmi értelme. Reméljük, hogy a biztonsági értekezlet harmadik szakaszára minden halogatás ellenére ez év nyarán sor kerül. 1974. január 13-án megkezdődött a bécsi haderőcsökkentési tárgyalások második szakasza. A Magyar Népköztársaság kormánya nagy reményeket fűz ezekhez a tárgyalásokhoz, mert úgy véli, hogy akármilyen kis lépést teszünk is előre a haderőcsökkentés területén, ez előkészítheti az utat a nagyobb szabású leszerelési intézkedésekhez. Az eddigi tárgyalások azonban — őszintén meg kell mondanunk — nem igazolták mindenben a várakozásokat. Az érdemi tárgyalások első szakaszában mind a szocialista, mind a NATO-országok kifejtették álláspontjukat. Bár a megállapodás az volt, hogy a tárgyalások a nyilvánosság kizárásával folynak, a NATO-országok képviselői kiszivárogtatták a tárgyalásokon történteket a hírközlő szerveknek. így az egész világ megismerkedhetett a tárgyalópartnerek javaslataival. A NATO javaslata megmutatta, hogy nyugati partnereink nem óhajtják figyelembe venni az általuk egyszer már elfogadott elvet, az egyenlő biztonság elvét és egyoldalú előnyök megszerzésére törekszenek. Elképzeléseik középpontjában az aszimmetrikus haderőcsökkentés „elve” áll, vagyis az a törekvés, hogy a szocialista országok nagyobb arányokban csökkentsék csapataikat és fegyverzetüket, mint a NATO tagállamai. A nyugati országok a jelek szerint a haderőcsökkentést az idegen csapatokra akarják korlátozni, a szocialista országok javaslata ezzel szemben mind az idegen, mind a nemzeti csapatokra kiterjed. Nem egészen érthető, miért változtatta meg ilyen hirtelen az álláspontját a NATO, hiszen eddigi összes dokumentumaiban mindkét haderő csökkentését szorgalmazta. A dolognak egyik magyarázata talán az lehet, hogy az európai NATO-országok meg akarják őrizni csapataikat az úgynevezett „európai védelmi erő” számára, s nem akarnak eleve magukra vállalni korlátozó intézkedéseket. A szocialista országok két haderőnem, a szárazföldi csapatok és a légierő, valamint a taktikai atomfegyverek csökkentését javasolják, a NATO ezzel szemben csak a szárazföldi csapatok csökkentését indítványozza. A szocialista javaslat konkrét lépéseket tartalmaz, eszerint 1975-ben 20—20 000 fővel, 1976-ban 5%-kal, 1977-ben 10%-kal kellene csökkenteni mindkét 10
