Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1974 (1. évfolyam)
1974 / 1. szám - Salgó László: Neokolonialista és globális érdekek az Egyesült Államok indokínai politikájában
Imperialista érdekszövetség és érdekellentét A második világháború után megindult forradalmi változások, a nemzeti függetlenségi mozgalmak, a gyarmati felszabadító harcok dinamikája, a szocializmus előretörése Európában és Ázsiában, különösen a Távol-Keleten, nemcsak a régi gyarmattartó hatalmak érdekeit, de az Egyesült Államok láthatatlan uralmát, befolyásának növelését célzó terveit is alapjaiban fenyegette. Az imperialista hatalmaknak azonos problémákkal kellett szembenézniük, s az általános védekezési kényszer olyan érdekközösséget teremtett közöttük, melyben az egyes hatalmak saját érdekeinek érvényesítése összefonódott az imperialista világstratégia általános érdekeivel. Az imperialista érdekek legfőbb képviselője az Egyesült Államok lett, mely a gazdasági és hadi potenciál tekintetében messze fölé emelkedett minden más vetélytársának. A közös imperialista érdekek Ázsiában mindenekelőtt a második világháború után létrejött helyzet stabilitásának megőrzését követelték, melyet három térségben: Indokínában, Kínában és Koreában fenyegetett veszély. 1944—1945 folyamán a japánok és bábkormányuk kiűzésével egyidejűleg társadalmi forradalom zajlott le Indokína egész területén. Ennek eredménye a VDK kikiáltása volt 1945. szeptember 2-án. A VDK — Mongólia után — az ázsiai kontinens első népi hatalma, s a történelmi jelentőségű vietnami forradalom hatalmas lendületet adott az osztály-erőviszonyok változásának, elősegítette a forradalmi erők előretörését egész Délkelet-Ázsiában. A második világháború, a japánok kiűzése után nem egyszerűen a birodalom integritásának helyreállítása végett, hanem egyben a forradalmi folyamat megállítása és visszavetése céljából jött vissza a francia kolonialista hadsereg Vietnamba. Az Egyesült Államok közvetlenül elsősorban Kínában volt érdekelt. A „China lobby” képviselői az USA gazdasági, pénzügyi fölénye alapján az addig közös félgyarmatot kezdték kizárólag amerikai érdekszférának tekinteni. A kínai forradalmi erők sikere azonban az Egyesült Államokat fenyegetett érdekei védelmére kényszerítette, és felvetette a polgárháborúba való beavatkozás kérdését. Mindamellett az USA kormánya még a kínai háború utolsó szakaszában sem tartotta célravezetőnek, hogy amerikai egységekkel, közvetlenül részt vegyen egy nyílt kolonialista vállalkozásban. Ezzel feladták volna azt az elméletet vagy inkább propagandát, hogy „mi, amerikaiak mindig — s különösen a második világháború alatt — a kolonializmus leghangosabb kritikusai voltunk”.9 A nyílt intervenció lerombolta volna a Fülöp-szigetek feladásának hatását. Nyíltan, amerikai hadosztályokkal Csang Kaj-sek segítségére sietni katonai-stratégiai szempontból is képtelenség volt. Kína reménytelen terep lett volna a mégoly erős Egyesült Államok számára akkor is, ha nem kellett volna komolyan számolni a Szovjetunió és a nemzetközi munkásmozgalom szolidaritásával. Napóleontól Montgomeryig minden tábornok tisztában volt ezzel. 9 E. O. Reischauer: Beyond Vietnam: The United States and Asia. A. A. Knopf, New York 1967. 21. old. 82
