Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1974 (1. évfolyam)
1974 / 1. szám - Salgó László: Neokolonialista és globális érdekek az Egyesült Államok indokínai politikájában
Maradt a más kezével való beavatkozás, a Latin-Amerikában és a Közel-Keleten már régóta alkalmazott s mindig bevált módszer. Az amerikai külügyminisztérium összesített adatai szerint az Egyesült Államok 1949-ig legalább ötmilliárd dollár segélyt nyújtott Csang Kaj-seknek, 106 hadosztályt szerelt fel, és vállalta a kiképzéssel és a tanácsadással járó helyszíni feladatokat. Az Egyesült Államok — mint ahogy Dean Acheson írta a kérdéssel foglalkozó Fehér Könyv előszavában — elment teljesítő képességének határáig anélkül, hogy megváltoztathatta volna a kínai polgárháború szerencsétlen kimenetelét.10 A kínai kudarc következtében az amerikaiak számára mind saját ázsiai jelenlétük, mind globálpolitikai érdekeik szempontjából megnőtt Korea és Vietnam jelentősége. Az ázsiai térségnek az imperializmus világstratégiájában betöltött szerepéből kiindulva változtatták a koreai háborút kollektív intervencióvá. Ugyanakkor az Egyesült Államok most már nem akadályozta, sőt egyre növekvő támogatást nyújtott a franciák vietnami háborújához. A francia partner kudarcaival párhuzamosan egyre jobban összefonódtak az amerikai neokolonialista és globális érdekek. „Partnership”, partnerség (1950—1954); közvetett intervenció (1954— 1960); közvetlen beavatkozás (1960—1964); eszkaláció—dezeszkaláció (1964—1973): íme a leghosszabb amerikai háború történelmi periódusai. Francia—amerikai őrségváltás A francia imperializmus már jóval a kínai forradalom győzelme előtt, a második világháború után nyomban megkezdte távol-keleti gyarmatbirodalma restaurálását. Vietnam forradalmi erői azonban már ekkor is le- győzhetetlennek bizonyultak, jóllehet északi határukon Kína, Csang Kaj- sek kormánya ellenséges erőt képviselt. Nem véletlen, hogy a párhuzamosan folyó koreai és kínai polgárháború kritikus időszakában a francia kolonializmus minden képviselője, a IV. Köztársaság szocialista és polgári koalíciós kormányai csakúgy, mint az ellenzékben levő gaulle-isták Ázsia általános stabilitását a még kétségtelen amerikai atomfölény érvényesítésével akarták helyreállítani. Egy ilyen intervenciós fordulat lehetősége a beláthatatlan következmények ellenére sem volt teljesen kizárt. „Indokína olyan díj, amelyért érdemes sokat kockáztatni” — írta a New York Times 1950. február 12-én. A Wall Street Journal néhány nappal később (február 27.) olyan hosszadalmas, nehéz és költséges vállalkozásnak minősítette az amerikai beavatkozást, amely „ha beválik, meg fogja érni a költségeket”. A legjelentősebb gazdasági és politikai erőket képviselő lapok a későbbiekben részletesen elemezték az Indokína gyarmatosításából fakadó gazdasági előnyöket, a gazdag nyersanyagforrások jelentőségét, kiaknázásuk rentabilitását. A beavatkozás melletti legfőbb érv kezdettől a stratégiai szempont, az „ázsiai kontinens stabilitásának” helyreállítása és biztosítása maradt. Csak10 Lásd United States Relations with China 1944—1949. Department of State Publications. Washington 1949. XVI. old. 83
