Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1974 (1. évfolyam)
1974 / 1. szám - Simai Mihály: Az USA nemzetközi gazdaságpolitikájának kérdőjelei a hetvenes évek elején
és nemzetközi gazdasági erőfeszítései ellenére — a valóságban nem volt képes arra, hogy „amerikanizálja” a világot, világuralmát megteremtse, s a huszadik századot „Amerika évszázadává” tegye. A világ ellenállt. A függetlenség 200-ik évfordulójának előestéjén már az Egyesült Államok hatalmának viszonylagos hanyatlása nyomja rá bélyegét a világra, s ehhez kényszerül alkalmazkodni maga az Egyesült Államok is. A hanyatlás természetesen bonyolultabb, sokrétűbb folyamat annál, semhogy az Egyesült Államok súlyára vonatkozó adatok a világtermelésben kifejeznék annak minden oldalát, azonban nem hanyagolhatok el, hiszen a leglényegesebb tényeket számszerűsítik. 1950-ben még az Egyesült Államokból származott a világtermelés 40%-a, 1973-ban már csak 29%-a, s 1980-ra részesedése közelebb lesz a 25%-hoz. Amerika 29%-os, sőt a 25%-os részesedésével még mindig a világgazdaság legnagyobb egysége marad. Előnye azonban már nem olyan drámai és behozhatatlannak látszó, mint 25 évvel ezelőtt volt, s a világtermelésben kialakult részesedés tekintetében különösen a Szovjetunió közelíti meg. Az Egyesült Államok világelsősége a huszadik század közepén sok tényezőben jutott kifejezésre, azon túl is, hogy ez az ország lett a világ legnagyobb termelője és fogyasztója. (Az 1950-es években az USA 40%-os részesedésével a világtermelésben a világon felhasznált energiahordozók felét, az összes egyéb nyersanyagok 44%-át „fogyasztotta el”.) Az Egyesült Államok kulcsszerepet játszott a tudományos-technikai forradalom leglényegesebb területein, az új gyártmányok és termelési eljárások világforgalmában. Erre az a tudományos bázis adott lehetőséget, amelyet főleg a hadigazdasággal összefüggésben építettek ki. Az Egyesült Államok vált a világ legnagyobb tőkeexportőrjévé. A tőkekivitel egyes kategóriái forrásaikat, közvetlen céljaikat, irányukat tekintve jelentős mértékben különböztek egymástól, az eredő azonban alapjában véve azonos: közös céljuk az Egyesült Államok nemzetközi gazdasági és politikai hegemóniájának biztosítása volt. Az amerikai monopoltársaságok, amelyek azelőtt döntően a belső piacra építették tevékenységüket, fokozott nemzetközi terjeszkedésbe kezdtek, s e terjeszkedés körül kialakították a „multinacionális” ideológiát. Az Egyesült Államok döntő szerepet játszott annak a nemzetközi gazdasági rendszernek kialakításában a tőkés világgazdaságban, amely a második világháború után a „kereskedelem szabadságát” volt hivatva biztosítani. A Nemzetközi Valuta Alap és a Világbank álltak e rendszer középpontjában. Ezek a szervezetek születésükkor hivatalosan az államok egyenjogúságán alapuló multilaterális gazdasági diplomácia céljait deklarálták, valójában azonban egész felépítésük az Egyesült Államok hegemóniáját igyekezett biztosítani. Ha egyik vagy másik vezető tőkésországnak sikerült is bizonyos kompromisszumokat kiharcolni, ezek az adott intézmények működésének lényegét nemigen változtatták meg. Az Egyesült Államok kormánya az egész rendszert annak alapján értékelte, hogy az milyen mértékben szolgálja hegemóniájának biztosítását a világgazdaságban. Az amerikai dollár — az Egyesült Államok valutája — vált a nemzetközi pénzügyi rendszer kulcsvalutájává. Ezen keresztül az Egyesült Álla57
