Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet elméleti-politikai folyóirata - 1974 (1. évfolyam)

1974 / 2. szám - A. Gromiko - A. Kokosin: A tudományos-technikai forradalom és a nemzetközi kapcsolatok mai rendszere

és az Egyesült Államok gyakorlati lépéseire, elősegítették az olyan elképzelések kialakulását, hogy az Egyesült Államok katonai ereje felülmúlhatatlan, és ez az erő politikailag közvetlenül felhasználható a „világkommunizmus” ellen vívott harcban.

Az a tény, hogy a Szovjetunió az ötvenes évek végén és a hatvanas évek elején rövid idő alatt és önerejéből elsajátította a haditechnikai forradalom legmodernebb és legjelentősebb vívmányait, nemcsak azt segítette elő, hogy a hadászati erőviszonyok a szocialista közösség javára változtak meg, hanem arra késztetett sok nyugati vezető politikust is, hogy józanabbul értékeljék ennek nemzetközi politikai következményeit. Ez az értékelés arra vezetett, hogy fokozatosan sok fontos lépést lehetett tenni a fegyverzet korlátozása és a leszerelés útján, amit a szocialista országok diplomáciájának hosszú időn át nem sikerült elérnie a Nyugat ellenkezése miatt, amely abban a hitben élt, hogy éppen a hadászati fegyverzet területén fölényben van.

Ezen a területen az első gyakorlati lépések között volt az 1963-ban megkötött szerződés a nukleáris kísérletek három közegben való eltiltásáról.

Sajnos csupán a hatvanas évek vége felé, óriási erőforrások elfecsérlése és sok csalódás nyomán látták be az amerikai vezetők, hogy lehetetlen visszaszerezniük elvesztett katonai-hadászati „fölényüket”. Ezt egyaránt meghatározta a Szovjetunió hadászati erejének a hatvanas évek vége felé elért új, magas szintje és a nemzetközi helyzet több jelentős tényezője, amelyet a tudományos-technikai forradalom csupán közvetve befolyásolt.

Az erőviszonyok alakulásában bekövetkezett újabb szakasz gyakorlati eredményei abban mutatkoztak meg, hogy 1972 májusában Moszkvában megkötötték a hadászati fegyverzet korlátozására vonatkozó ismert egyezményeket; ezeket kiegészítette a nukleáris háború elhárításáról kötött egyezmény, valamint az a jegyzőkönyv, amelyet a hadászati fegyverzet további korlátozását célzó tárgyalások alapelveiről írtak alá. Figyelembe véve a hetvenes évek elejére kialakult hadászati világhelyzetet, valamint a Szovjetunióban és az Egyesült Államokban a hadászati fegyverrendszerek fejlődését, megállapíthatjuk, hogy az említett szovjet —amerikai megegyezés reális lehetőséget ad ahhoz, hogy megakadályozzuk a fegyverkezési hajsza újabb, meredek fölfelé ívelését, amely e megegyezés nélkül aligha volna elkerülhető.

Sajnos az amerikai katonai körök, amelyek hivatalosan kénytelenek lemondani arról a törekvésükről, hogy közvetlen katonai-stratégiai fölényt érjenek el, a hetvenes években nagy hangsúlyt helyeznek az összes fegyverfajták minőségi fejlesztésére, arra törekedve, hogy fölénybe kerüljenek a Szovjetunióval szemben a kutatások és a fejlesztés területén. Ez arra vezet, hogy politikai szintre terelődik a haditechnikai versengés, s ez éppen olyan kilátástalan, mint az a korábbi törekvés, hogy az Egyesült Államok általános katonaihadászati fölényre tegyen szert a Szovjetunióval szemben. Emögött a katonai vezetők és egyes politikusok veszélyesebb szándékai húzódnak meg: abban reménykednek, hogy katonai téren holmi „technológiai áttörést” érhetnek el, ami egy időre egyoldalú fölényt biztosítana az Egyesült Államok számára, és újra lehetővé tenné, hogy hathatósabban használja fel a hadászati erőket a külpolitika eszközeként.

Ellenezzük a fegyverkezési hajsza folytatását ebben az irányban is, de nem hunyhatunk szemet a nyilvánvaló tények felett, éppen ezért a tudományos-technikai forradalomnak ezen a területen való felhasználásában még sokat kell tennünk, egyszersmind nagyobb erőfeszítéseket kell tennünk a nemzetközi feszültségnek a politikai-diplomáciai szférában való csökkentéséért. Meggyőződésünk, hogy sikerül bebizonyítanunk, meny104